Ben Stiller és Dan Erickson misztikus sci-fi sorozatának második évadára három évet kellett várni, de a látottak szerencsére nem okoztak csalódást.

Az első szezon lezárásáról kijelenthető, hogy minden idők egyik legjobb évadzárója lett, ha a rendezés, a vágás, valamint a forgatókönyv fúzióját vesszük alapul. Bár nem mindenre kaptunk választ, a készítők azért nem hagytak minket teljesen sötétségben. Talán éppen annyi információval engedtek el minket, hogy a második évad érkezésekor minden rajongó rögvest az Apple TV+-ra vesse magát.

Megérte rá várni? Nos, igen. Az alábbiakban az új évadot tekintjük át spoilerektől mentesen, hogy azoknak is meghozzuk a kedvét, akik esetleg még nem kezdtek bele a szériába. (Nekik érdemes a témába vágó korábbi cikkünket is átbogarászni).

A fő kérdés továbbra is fennáll: mi történik egészen pontosan a Lumon falai mögött? Mi értelme a főhőseink által végzett munkának? Ha valaki úgy akar felállni a sorozat végeztével, hogy mindenre választ kap, az részben csalódni fog. Ám azzal, hogy az első évad elvezetett minket odáig, hogy tudomást szerezhettünk az általunk követett központi karakterek valódi kilétéről, közelebbről megismerhetjük őket, jobban átérezhetjük a kihívásaikat, osztozhatunk örömükben, bánatukban, vagy épp csalódhatunk bennük.

A Lumonban eluralkodik a káosz az első évad lezártával, főhőseink számára pedig egyre nehezebb elkülöníteni mindennapjaik magán-és munkaéleti szegmenseit. Mark (Adam Scott), aki már tisztában van azzal, hogy a felesége életben van, végre konkrétabb célt is ki tud tűzni maga elé azontúl, hogy a különválás misztikumát bontogassa több-kevesebb sikerrel.

Az első évadhoz hasonlóan ezúttal is kapunk egy kreatív, kafkai atmoszférájú intrót, melyet érdemes minden epizód előtt végignézni, ugyanis (főként) Mark karakterfejlődésének számos pontja fellelhető benne, és idővel egyre több szürreális motívum nyer értelmet.

Ha már kreatív animációs főcím, akkor a sorozat technikai megvalósításáról sem szabad megfeledkezni. Az Apple-nél továbbra is fontos szempont, hogy a tartalmait a lehető legigényesebben dobja piacra. A Különválás második évada körülbelül 200 millió dollárból készült (epizódonként tehát 20-at költöttek rá), és ez meg is látszik rajta. Egyre több új helyszínt ismerünk meg a Lumon épületében, valamint a díszletek, a kompozíciók és a remek operatőri munka együttese remekül vegyíti a belső terek klausztrofób hangulatát az iroda kiismerhetetlen, labirintusszerű felépítésével.

Bár az első évad is foglalkozott a karaktereivel, a második szezon az, ami igazán fókuszba helyezi őket, hiszen a kezdetekkor a koncepció működésének főbb pontjait is fel kellett vázolni. Azonban miután a különválás szemlátomást akadálymentes folyamatát megszakították, már sokkal kevésbé egyszerű két külön entitásként kezelni a kintieket és a bentieket.

Így a sorozat készítőinek nagyobb tér nyílt arra, hogy a meghasonulás kérdéskörétől kezdve, a hűségen és a szerelmen keresztül a traumákig érintsenek minden lényeges morális kérdést, mely felmerülhet a különválás rendszerében.

A sorozat egyetlen hibája a ritmusából fakad. A mystery box az első évadban még tökéletesen működött, de az epizódok hossza miatt olykor inkább frusztráló volt a rébuszokban értekezés, semmint érdekes. Egy-egy történetszál nem feltétlenül kiáltott saját epizódért (pl. Gemmáék vagy Harmony története), ezeket be lehetett volna építeni egy rész cold openjébe vagy egy-egy jól időzített flashback jelenetbe.

A katarzis azonban nem marad el. A 70 perces évadzáró izgalmas forgatókönyvírói húzásaival, fordulataival és Scott fantasztikus alakításával koronázza meg a sorozatot. Stillerék most is eltalálták a legmegfelelőbb dramaturgiai pontot, ahol el kell vágni a történetet. Sikerült beverniük még egy szöget a felszabadulás koporsójába, mégis azzal vált igazán átélhetővé az évad befejezése, hogy nem kerülték el az elkerülhetetlent, bevállalták azt, ami kihagyhatatlan ebből a rideg, futurisztikus egyenletből: az embert.