Severance - Különválás 1. évad

A Severance lesz az új kedvenc sorozatod, csak adj neki esélyt


Lassan a 2. évadnak is vége, ezért úgy gondoltuk, előtte felelevenítjük, miként indult hódító útjára az Apple TV+ talán legjobb sorozata, a Severance. Évadkritika.

2019-es indulása óta az Apple TV+ egy merőben eltérő utat tűzött ki rivális streaming-szolgáltatóival szemben az előfizetők kegyeiért. Hiszen míg például a Netflix mai napig a tartalmak mennyiségével próbálja megőrizni piacvezető szerepét, addig az Apple a prémium kategóriába igyekszik pozicionálni magát. Azaz jóval kevesebb címmel érkeznek évente, de azok mindegyikén érződik az Apple-féle minőség látványban, történetben, a színészek és a megvalósítás terén… vagyis úgy mindenben. Ezt a sort igyekezett tovább folytatni 2022-ben az elsőfilmes elsősorozatos Dan Erickson által írt és Ben Stiller felügyeletével készített Severance (magyar címén Különválás), méghozzá a lehető legnagyobb sikerrel.

Severance 1. évad

Ha jól rémlik, eléggé radar alatt érkezett 2022-ben a sorozat. Az interneten nem igazán kapott nagy visszhangot, én például egy promóanyagba sem futottam bele. Pedig engem aztán kilóra meg lehet venni a misztikumot a sci-fivel vegyítő történetekkel (persze csak ha jól vannak tálalva). De még így sem tudtam a sorozat létezéséről egészen sokáig.

Aztán a véletlennek köszönhetően belefutottam az interneten a Severance főcímébe (alább ti is megnézhetitek), amely azonnal levett a lábamról. Ennyire szürreális, misztikumot sugárzó és figyelemfelkeltő nyitópercet régen láttam, ami elég is volt ahhoz, hogy azonnal belevessem magam a sorozatba mindenféle előismeret nélkül. És milyen jól tettem!

Ritkán szokott ugyanis ennyire meglepni és beszippantani egy alkotás, mint ahogyan azt tette a Különválás. Rögtön a nyitójelenettel megalapozta azt a sejtelmes és rejtélyes hangulatot, amely végigkísérte az egész évadot. Már a történet alapfelvetése sem hétköznapi: egy meg nem nevezett időben (de vélhetőleg a közeli jövőben, vagy egy fiktív jelenben) járunk, amikor az emberek számára rendelkezésre áll a severance – azaz különválás vagy különválasztás – névre keresztelt technológia.

Ezt az eljárást alkalmazza a Lumon Industries nevű óriás techvállalat is, hogy különválassza néhány alkalmazottjának munka és magánélet közötti emlékeit. Vagyis amíg valaki a munkában van, addig semmire sem emlékszik a kinti életéből: nem tudja, van-e családja, milyen a személyisége, mi a hobbija, hol lakik, semmit. Amint viszont az illető elhagyja a munkahelyét, rögtön fordul a kocka: odakint a munkáról nincs fogalma – kik a munkatársai, mit is dolgozik pontosan, milyen pozícióban stb.

Severance 1. évad

Ilyen “különválasztott” Mark (Adam Scott) is, a cég Makróadat Finomító részlegének dolgozója, akinek izgalomtól mentes élete hamarosan teljesen felborul, amikor egy új munkatársa révén elkezd megkérdőjelezni mindent az addig ismertekkel kapcsolatban. Szép lassan nem csak az válik nyilvánvalóvá, hogy semmi sem az, aminek látszik, hanem egy összeesküvés is kezd kibontakozni előtte, amely durva és sokkoló felfedezéseket rejthet mindenki számára.

Egyszerre vagyok kicsit irigy, hitetlenkedő, és teljesen elámult, ha belegondolok abba, hogy ezt a történetet egy teljesen zöldfülűnek sikerült összehoznia, mint első projekt. Persze nem azt mondom, hogy akkor Dan Erickson egy veleszületett zseni, hiszen nem véletlenül juthat eszünkbe az epizódok nézése közben a Black Mirror, a Truman Show vagy éppen a Lost. 

Az elismerésre méltó inkább az, hogy mekkora odafigyelést szentelt az évad és a sztori kibontására. Erickson ugyanis nem siet karaktereivel és a történettel. Szépen, komótosan, de odafigyelve vezeti az egészet, fokozatosan adagolva az információkat és bemutatva a világot, miközben mindvégig fenntartja a baljós, feszült hangulatot, hogy itt bizony valami van a háttérben. 

Severance 1. évad

Ehhez pedig nem csak az “egy rejtély megválaszolására két újabb kérdés jön” technikát használja a széria, hanem a zenét és a látványvilágot is. A Lumon belső terei például egyszerre ötvözik a teljesen letisztult, minimalista modern és régimódi dizájnt, amely ugyan nyugalmat próbál sugározni, de sokkal inkább kelt gyanakvó érzést az emberben. 

Ehhez a miliőhöz és jelenetekhez pedig tökéletesen passzol a főcímben fentebb már felcsendült zene, amely az a fajta, ami bekúszik a bőröd alá, és egyszerre kelt benned kényelmetlen és borzongató érzést. Mintha valaki (vagy valami) mindig ott ólálkodna a sarkon, és figyelne. Mintha valami rossz dolog akarna felszínre törni…

Severance 1. évad

Ennek a paranoid közegnek a megteremtéséhez viszont gyanítom, hogy köze volt Ben Stillernek is, aki nem csak producerként, de rendezőként is jelen volt a sorozat elkészülésében. A színész már a Szökés Danneromából során megmutatta, hogy le tud vezényelni egy tévés rendezést. Itt viszont szerintem sikerült szintet lépnie magához képest.

A Severance kilenc epizódjából hatott rendezett ő – az első hármat és az utolsó hármat -, ez pedig kétségkívül kellett ahhoz, hogy ennyire egységes maradjon az etap. A részről részre egyre növekvő feszültséget és rejtélyeskedést pedig pont a fináléra sikerült egy olyan izgalmas és erős epizóddal a sztratoszféra magasságáig repítenie (aminek sokkoló cliffhangerjének feloldására 3 évet kellett várnunk…), hogy szabályosan a lélegzete is elakadt az embernek. Így kell évadzárót készíteni, kérem szépen!

Severance 1. évad

Mit sem érne azonban mindez, ha a színészeken végül elcsúszna az egész. Szerencsére szó sincs ilyesmiről, és alakításokban is minőségi munkát végzett mindenki. Mellékszerepben itt lesz nekünk többek között John Turturro, az Oscar-díjas színészlegenda Christopher Walken, a szintén Oscar-díjas Patricia Arquette (akik egytől egyig mind meg is hálálják a szerepet, ki pozitívabb, ki negatívabb szerepben), Britt Lower (Man Seeking Woman) vagy az én személyes kedvencem, Tramell Tillman, akitől olykor a hideg is kirázott Milchick szerepében. Ez a fickó egyszerre volt tenyérbe mászóan kedves, és félelmetes figura – az a fajta, akire ha ránézel, rögtön tudod, hogy inkább menekülni kéne.

Aki azonban hátán viszi a Severance-t, és minden elismerés kijár neki, az a főszereplő Adam Scott. Őszintén megvallva nem emlékszem tőle egy alkotásra sem, amiben láttam volna, így teljesen előítéletek vagy éppen elvárások nélkül vártam, hogy mit nyújt majd. Már az is bravúros, hogy sikerült ugyanabban a testben két teljesen különböző karaktert eljátszania, de ahogyan a kettő közötti különbségeket és átmenetet megfogta, az az igazán parádés.

Ahogyan az egyik pillanatban még bent dolgozik egy jámbor, többnyire vidám és barátságos emberként, majd pár pillanattal később már egy magába forduló, magányos és saját lelki problémái elől menekülő ember, teljesen elkülöníthető személyiségjegyekkel, testtartással és még hanglejtéssel is. Mesteri alakítás.

Severance 1. évad

Minden dícsérő szó és pozitív kritika ellenére azonban azt is meg kell említeni a végére, hogy nem fogja mindenki tetszését elnyerni a Severance. Főleg a lassú építkezése miatt, amely sokaknál unalmasan csapódhat le. Emellett fel kell készülni arra is, hogy több kérdésünk marad (egyelőre), mint ahány választ kapunk, ez pedig okozhat frusztrációt egyesekben. Akik viszont kitartanak és vevők a rejtélyekkel teli sztorira, valamint az egyedi megközelítésre, azok garantáltan szeretni fogják a Severance-t. Ritkán készül ugyanis ennyire igényes és minőségi sorozat.


SZERETNÉL ÉRTESÜLNI A
LEGÚJABB CIKKEINKRŐL?

2 responses to “A Severance lesz az új kedvenc sorozatod, csak adj neki esélyt”

  1. DeckJaniels Avatar
    DeckJaniels

    Egyik kedvencem amit csak a véletlennek köszönhetően csíptem el. Szerintem a második évad nagyon deep lett és emiatt talán sokan kiábrándultak a sorozatból. De ha kicsit jobban elmélyül az ember benne, akkor rájön hogy zseniális! Nagyon kíváncsi vagyok az évadzáró mit tartogat számunkra

    1. Milány Botond Avatar
      Milány Botond

      Én egyébként nem azt mondanám, hogy sokan kiábrándultak belőle. Hanem inkább hirtelen rengetegen rátaláltak a sorozatra így a második évaddal, sokkal felkapottabb és népszerűbb lett az egész. Ez pedig hozta magával azokat is, akik nem akartak kimaradni belőle, és csak emiatt próbálták be, aztán nem jött be nekik a hype miatt. Meg azok is feltűnnek ilyenkor, akik csak azért is szembe mennek mindenkivel, és direkt nem szeretik 😀 De hát ez mindig így szokott lenni.

      A 2. évad fináléja egyébként elképesztő volt, 70 percig levegőt nem mertem venni annyira feszült és izgalmas lett végig.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *