Nem gondoltam volna, hogy ennyire fájni fog egyszer egy Sikoly-filmről írni…

A legelső darab az egyik kedvenc horrorom valaha (a Végső állomás mellett), és a szériát is roppantul kedveltem mindig, legfőképp két ok miatt:

• Az egyik, hogy a Sikoly-filmek egyfajta „krimipótlékként” szolgáltak számomra mindig is, hiszen a nap végén slasherbe oltott „ki a gyilkos?” sztorikkal állunk szemben.
• A másik pedig a metanarratíva, ami igyekezett mindig az aktuális filmes-horroros trendekre reflektálni, és ami leginkább egyedivé tette ezt a franchise-t… legalábbis egykoron.

A Sikoly 7 sajnos mindkét fronton elbukott.

Kis történelem, illetve kontextus: A hatodik film premierje után pár hónappal, 2023 végén történt ugyebár, hogy a Sikoly 5-ben felvezetett új főhős (Sam Carpenter) színésznőjét, Melissa Barrerát a stúdió kirúgta a folytatásból a politikai posztjai miatt. Ez egy olyan láncreakciót indított be, melynek következményeként:

• Jenna Ortega is távozott a Sikoly 7-ből azzal a hivatalos indokkal, hogy a megváltozott ütemterv bekavart a Wednesday 2. évadának forgatásával (más kérdés, hogy habár igaz lehet a naptárütközéses kifogás, a teljes igazság vélhetően az, hogy Ortega szolidaritásból hagyta ott a folytatást Barrera távozása után).
• Az ötödik és hatodik részt jegyző Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett is távozott a rendezői székből.
• A helyükre felkért Christopher Landon szintúgy.
• Végül Kevin Williamson került a rendezői és írói székbe, aki az első, második és negyedik rész forgatókönyvét is írta (és igazából a széria atyja).
• Főszereplőként pedig visszatért az ikonikus Sidney Prescott szerepében Neve Campbell, aki a hatodik részből még kimaradt a pofátlanul alacsony fizu miatt, hogy itt végül beválthasson egy 7 millió dolláros csekket az eddigre vélhetően már eléggé kétségbeesett stúdiónál.

Adott volt „minden” tehát, hogy a hetedik film „remek” körülmények között készülhessen el… és bizony így is lett. Hiába Kevin Williamson vagy Neve Campbell, a Sikoly 7 a széria magasan leggyengébb darabja, amihez képest a sokat szapult harmadik rész díjnyertes alkotásnak érződik. Én őszintén nem értem, ilyen formában mi értelmét látta bárki is elkészíteni ezt a filmet. (Illetve, de, így hétfőn rápislantva a hétvégi bevételi számokra, igazából értek mindent – ám erről majd picit később, az írás végén.)

A történet szerint Sidney a férjével (Joel McHale) és a lányával, Tatummal (Isabel May) tengeti szürke hétköznapjait egy Pine Grove nevű kisvárosban. Tatum és az édesanyja között a kapcsolat eléggé viharos, hiszen a Döfés-filmeknek hála mindenki ismeri Sidney történetét, ő viszont nem igazán hajlandó mesélni a lányának semmilyen formában az egykori tragikus múltjáról. Az életük aztán végképp a feje tetejére áll, mikor egy újabb gyilkos kezdi el terrorizálni Tatum osztálytársait… Ráadásul a gyilkosnak – meglepetés! – Sidney múltjához is köze van, nem is akárhogy.

Ha ez a felütés nem tűnik túl izgalmasnak, az azért lehet, mert, hát… nem az. A nyitójelenet Stu Macher ikonikussá vált házában persze hozza az elvárt szintet, és a pine grove-i gyilkosságok közül is az első eléggé brutálisra sikeredett, ám onnantól a cselekmény teljes lejtmenetbe vált az utolsó percig. Lassan és unalmasan építkezik, Tatum és az osztálytársai teljesen érdektelenek, a gyilkosok végső leleplezése és személye pedig egyenesen borzasztó. Utóbbi a hatodik film kapcsán is felmerült már kritikaként, de a hetedik film gyilkosa(i) és a nagy leleplezés pillanata magasan a széria legrosszabbja. A fent említett két fő faktorból a „ki a gyilkos?” helyett maximum a „kit érdekel ez a gyilkos?” kérdésre kapunk igazából választ.

A metakommentár pedig ugyan nem teljesen, de javarészt szintén eltűnik a filmből. Persze mikor megérkezik az ötödik és hatodik filmből ismerős két testvér, Mindy és Chad, akkor kapunk valamennyit, de az is minimális és elképesztően erőltetett. Mintha tudták volna az alkotók, hogy kell bele ilyesmi, de őket is hidegen hagyta már ez az aspektus a hetedik részre. Próbálták persze meglovagolni az MI-trendhullámot, de azt is csak felszínesen, bármiféle kiérdemelt payoff nélkül. Egyáltalán nem használják ki a deepfake videógyártás és az azzal járó dilemmák adta lehetőségeket: én például simán beleírtam volna egy olyan jelenetet, ahol az egyik osztálytársat felhívja egy másik, akit épp üldöz a gyilkos, hogy azonnal jöjjön az XY helyre segíteni neki. Persze aztán kiderült volna, hogy az egész csak egy csapda, és az üldözött valójában végig Szellempofa volt „MI deepfake videómaszkban”. De semmi ilyesmi nem történt, az egész eszköz igazából (azt hiszem?) csak arra kellett, hogy…

Sidneyt próbálják a múltjával riogatni, és a közte, valamint Tatum közötti generációs trauma szakadékát még mélyebbre ásni, csak hát ezt sem sikerült kellő súllyal átadni. Egyrészt a legüresebb, legsemmilyenebb párbeszédekkel előadva a néző szerintem teljesen elutasítja az ilyesmi jellegű gondolatok befogadását, pláne egy olyan kaliberű műfaji filmben, mint a Sikoly-széria bármelyik darabja. Egyszerűen ez a film nem szórakoztató, nem „fun”, az alkotók teljesen szem elől tévesztették, mi miatt is szeretik annyian ezt a sorozatot már 30 éve. Másrészt pedig… és sajnálom, de ezt le kell írnom: a három fő színésznő közül kettő alakítása egyenesen értékelhetetlen. Courteney Cox arca szerintem egyszerűen beállt az élete maradék részére a botoxtól, és végig egyetlen arckifejezést hoz. Isabel May pedig szintén teljesen semmilyen ebben a szerepben, hiányzik belőle bármiféle karizma, ami elengedhetetlen lenne egy Sikoly-film főszereplőjének. Úgy meg aztán különösen erős a kontraszt, hogy a betétdalt is éneklő Mckenna Grace végig ott volt mellette. Ennyi erővel miért nem kérték fel őt a „következő final girl” szerepére? Habár igaz, a forgatókönyvet olvasva nem hiszem, hogy vállalta volna.

A film tetemes része ráadásul ugyanazon a kisvárosi utcán játszódik, a képi világ legalább olyan gyönyörű, mintha a századik Netflixre gyártott original lenne… Áh tudjátok mit, nem is írok tovább erről a sz*rról. Teljesen felesleges, főleg, hogy:

A kasszáknál a 45 millió dollárból készült film kapásból 64 millióval nyitott odahaza, amivel a széria legjobbjának számít. Ehhez még jött 33 millió külföldről, szóval már az első hétvégéjén majdnem átlépte a 100 millió dolláros határt. Nyilván a szóbeszédnek és a gyenge kritikáknak „hála” a második hétvégéjére elég erős visszaesést jósolnak, de valószínűleg ezek a számok bőven elegek a Paramountnak és a Spyglassnak ahhoz, hogy rohamtempóban berendeljék a nyolcadik részt. Vélhetően hasonlóan jól átgondolt forgatókönyvvel – habár kit is akarnék ámítani, erősen kétlem, hogy egy betűt is leírtak volna már belőle.

De hé, legalább Neve Campbell a pénzénél van, nem…?