Jeffrey Reddick valószínűleg nem gondolta volna, hogy betörni vágyó íróként ennyire bejön majd neki az élet az első projektjével (a későbbi karrierjére sajnos ez kevésbé mondható el). A 2000-ben mindössze még csak 31 éves Reddick épp ügynököt keresett magának, amikor is egy repülőúton fültanúja volt egy érdekes beszélgetésnek, ami végül a film alapötletét is inspirálta. Reddick eredetileg egy X-Akták spec script-nek írta meg a sztorit, ám a forgatókönyv végül annyira jól sikerült, hogy a New Line Cinema inkább megbízta egy komplett film megírásával, amit az eredeti Flight 180 cím helyett végül Végső állomás címre kereszteltek.

Az első film fejlesztése során jó pár fontosabb döntést meg kellett hozniuk a készítőknek ahhoz, hogy valami újat mutassanak a “slasher” típusú horrorok körében. Eredetileg nem is tinédzser szereplőkkel operált a történet, viszont a Sikoly és a többi “tinihorror” sikerét látva végül itt is gimis karaktereket kaptunk. Ghostface-szel, Freddie Krugerrel, Mike Myers-szel vagy Jasonnel ellentétben itt azonban nem álarcos gyilkos szedte áldozatait, hiszen a Halál végig egy láthatatlan, természetfeletti erőként került bemutatásra. Egyfelől ez a döntés adott egy új ízt az akkori horror filmeknek, másfelől utólag a készítők meg is bánták, hiszen Halloweenkor így nem tud beöltözni senki sem a “Végső állomás ikonikus gonoszának”.

A két főszerepet eredetileg Tobey Maguire-nak és Kirsten Dunstnak szánták, illetve Clear szerepére Jessica Biel neve is felmerült, még mielőtt lecsaptak Ali Larterre, aki később Clear mellett egy Claire-t is alakíthatott az élőszereplős Kaptár szériában. Alexet végül a viszonylag újoncoknak számító Devon Sawa keltette életre, akinek az alakítását többen is kiemelték és dicsérték a film debütálása után. Sok éve láttam utoljára ezeket a filmeket, viszont az aktuális újrázásomnak köszönhetően elmondhatom, hogy teljesen jogosan – tényleg remek benne a srác játéka. Ráadásul a forgatókönyv is szán rá időt, hogy megismerjük Alex karakterét és lelkiállapotát a történtek után, ami egykoron a fiatal Sawa számára is csábító lehetőségként számított. Sawa 2000-ben egyébként kifejezetten nagyot ment, hiszen ő alakíthatta Stan karakterét a híres Eminem szám videoklipjében.

Ha már X-Akták: az Álmatlanság c. epizódban szerepet kapó, nemrég megboldogult Tony Todd alakítja a bizarr korboncnok William Bludworth karakterét, aki végül mindegyik filmben feltűnt – beleértve a most mozikba kerülő Vérvonalakat is, mint utolsó szerepe halála előtt. Alex barátját, a Todot alakító Chad Donella is X-Akták veterán egyébként – mókás, hogy később ő a Végső állomáshoz gyakran hasonlított Fűrész filmekben is feltűnt (egész pontosan a hetedik, 3D alcímet viselő darabban). Donella ráadásul abban a 2002-es, Spielberg-féle Takenben is szerepelt, amiben James Kirk is megkezdte színész karrierjét – tudjátok ő az a srác a második Végső állomás filmből, aki miatt egyikünk se kergeti a galambokat nyílt utcán. De nemcsak horrorisztikus háttérrel találunk itt színészeket, hiszen a ‘99-es Amerikai Pite sztárja, Sean William Scott is visszatér a filmben, renitens bohócként.

Szerintem egy jó tíz-tizenöt éve láttam legutóbb az első filmet, nem emlékeztem már rá pár ikonikus pillanaton kívül és a későbbi részek némileg rontottak a széria megítélésén nálam. Viszont kifejezetten kellemes “meglepetésként” ért (ha lehet ezt a szót használni egy 25 éves, többször is látott filmnél), hogy mennyire jól ki lett ez találva anno 2000-ben. Nyilván az évek során minden bőrt lenyúztak már erről a koncepcióról, de ehhez kellett ez az erős első film. Az alapötletet pont elégszer csűrik és csavarják meg a cselekmény során, Alex és Clear esetén találkozunk némi karakter mélyítéssel is, valamint jó tempóban építkezik az egész narratívája.

A folytatások, habár csúcsra járatták a “halál által hajtott Goldberg gépek” fogalmát, aztán szép lassan elkezdték felvizezni az alapkoncepciót, noha némelyik még ígyis tudott pár érdekesebb ötlettel és meglepetéssel szolgálni. A második rész, habár összességében szerintem egy gyengébb alkotás, a kamionos autópályás nyitányával egy teljes generációt terrorizált, valamint itt találkozhattunk először a Halál kicselezésére az egyik hatékony megoldással, az új élet gondolatával. A harmadik filmből nekem bevallom csak a hullámvasutas baleset rémlik (Mary Elizabeth Winsteaden kívül persze), no meg hogy a DVD-s változatban bizonyos esetekben dönthettünk, merre haladjon tovább a cselekmény és mi legyen egy-egy karakter sorsa – ami akkoriban bizony piszok menőnek számított! Cserébe igazi koncepcionális újítást nem igazán hozott a film, épp úgy, ahogy…

A negyedik felvonás sem, ami a rajongók körében a mai napig a leggyengébb résznek számít a NASCAR-os balesettel. A TV-filmes jellege és a tény, hogy ismét nem igazán sikerült érdemileg megújítani a szériát, majdnem a franchise bukását is okozta. Szerencsére az ötödik, kisebb léptékű epizód ismét tudott meglepetést okozni, egyrészt a “ha megölsz valakit, annak elveszed a maradék idejét” megoldási javaslatával a Halál kicselezésére, valamint persze azzal az ominózus pofátlan film végi csattanóval.

Ám hiába lett az ötödik film a legmagasabbra értékelt mind a közönség, mind a kritikusok körében, több, mint egy évtizedre elment téli álmot aludni a széria… hogy aztán 14 évvel később, egy negyed évszázaddal az első rész után visszatérjen, és a Vérvonalak személyében próbálja feléleszteni hamvaiból a szériát. A marketing az biztosan 10/10, hiszen a 2. részből ikonikussá és mémmé vált faszállító kamion ezúttal reklám platformként tért vissza, ahogy azt a mellékelt ábra mutatja…

Péntekre már megvéve a jegyem, úgyhogy hamarosan jelentkezem róla, hogy sikerült-e neki. Addig is írjátok meg, hogy nektek mi a kedvenc pillanatotok a szériából?