Nem szabad előzetest nézni. Nyilván, ha beharangozó cikket írsz, vagy egy trailerről kell összedobnod egy hírt, akkor nincs más választásod. Azonban a Társ akkor fog igazán nagyot ütni, ha elkerülsz mindent, ami a film cselekményéből bármit is elárulna. Részben kritika, részben élménybeszámoló lesz ez, de lassan két hónappal a premier után, úgy vélem belefér, ha kicsit kötetlenebb/spoileresebb formában értekezünk az év egyik meglepetésfilmjéről.

Kikerült egy klassz kis plakát, melyen Sophie Tatchernek (Eretnek, Yellowjackets) hiányoznak a pupillái, Jack Quaid (The Boys, 2022-es Sikoly) pedig az arcát sem fedi fel, holott a valódi rejtély pont az előbbit övezi. Ez már szembejött, mielőtt láttam volna a filmet. Tisztában voltam azzal is, hogy a 2022-es Barbár producerei vették szárnyuk alá a projektet, ami szintén nem túl rossz ómen. Ezenfelül viszont SEMMIT nem tudtam a cselekményről, a karakterekről és a fordulatokról sem. Hála a Tervezőnek!

Az elsőfilmes Drew Hancock ugyanis megtéveszt, húz – az előzetest nem látott néző számára – egy váratlan fordulatot a film első harmadában, amit adott esetben a történet végére tartogatnának a kreativitásban nagyobb hiányt szenvedő forgatókönyvírók. Irisról (Tatcher) ugyanis kiderül, hogy egy társrobot, akit a pasijának vélt Josh (Quaid) irányít egy erre fejlesztett applikációval. Josh és barátainak célja a lánnyal csupán annyi, hogy kinyírassák vele a kőgazdag házigazdát, Szergejt (Rupert Friend), hogy aztán megkaparintsák a széfjében tartogatott 12 millió dollárt.

A Társ titka abban rejlik, hogy Irisszal együtt fedezzük fel a körülöttünk lévő világot.

Ahogy minket, úgy a lányt is abban a hitben ringatták, hogy ő egy ember, Josh szerelme, akiért bármit megtenne. Ezt követően Irishoz hasonlóan bennünket is lesokkol a tény, hogy az expozícióban lefektetett alapok hamisak és félrevezetőek. Természetesen a szinopszis vagy az előzetes ismeretében is lehet azonosulni a főhőssel, de mindezek hiányában még többet ad a film. Javasoljuk tehát azoknak, akik még nem látták, hogy legyenek minél felkészületlenebbek a filmből, ne csináljanak házi feladatot előre, mielőtt nekiülnek! (Ők nyilván nem olvassák ezt a cikket…)

A film tempója feszes, egy percig nem ül le, ráadásul az első harmadát követően is tartogat meglepetéseket bőven. Elég csak Patrick karakterére (Lukas Gage) gondolni, aki legalább akkora áldozata lesz az egész felfordulásnak, mint Iris. Végeredményben arra is fény derül, hogy Josh nem csupán anyagi érdekből “alkalmazza” Irist: az ő figurája valójában napjaink férfiábrázolásának mintapéldája, akinek a macsósága mögött önértékelési problémák rejlenek.

A modern ember kiüresedése és szeretethiánya is fontos része a szereplők drámájának, de mindezek csupán (vagy épp szerencsére?) kisebb komponensei a filmnek, ugyanis a film elsősorban szórakoztatni akar.

És ettől igazán szerethető a Társ! A drámai húzásai mellett van humora (Iris és a rendőr esete), ha a helyzet úgy adódik kellően véres és erőszakos, a színészek pedig a legjobb formájukat hozzák. Itt kiemelném elsősorban Tatcher, Quaid és Gage alakítását, akikre érdemes lesz odafigyelni a közeljövőben. Ha unjátok már a sokadik kiüresedett Blumhouse-filmet, ne csüggedjetek, ugyanis Hancock debütálása kellő frissességét hoz a műfajba, garantálom!