Bár egyre nehezebb kitűnni a telített videójátékos piacból, azért ha egy indie játék valami szokatlannal próbálja meg ezt elérni, arra mindig felkapja az ember a fejét. A Mouse: P.I. for Hire épp ezen ritka indie játékok közé tartozott, amely már az első pillanatban valami egészen egyedit élményt ígért. A lengyel Fumi Games projektje még 2023-ban robbant be a köztudatba különleges hangulatú előzetesével, amely azonnal felkeltette sokak figyelmét a harmincas éveket idéző, film noir hangulatával és a korai Mickey egér animációt megidéző retro rajzfilmes (angolul rubber hose) stílusával, amit egy régimódi lövöldözős (nevezzük boomer shooternek) játékmenetbe ágyaztak. A fejlesztés azonban lassan haladt, a megjelenés többször csúszott, és végül 2026 áprilisáig kellett várni arra, hogy megkapjuk a végeredményt, amely szerencsére pont azt nyújtotta, amit vártunk.
A Mouse története egy alternatív, az 1930-as évek New Yorkja ihlette, noir hangulatú világban, Mouseburg városában játszódik, ahol antropomorf egerek, patkányok és cickányok élik mindennapjaikat. Itt bújunk majd bele a cinikus és harcedzett Jack Pepper magánnyomozó bőrébe, akivel egy elsőre egyszerűnek tűnő, titokzatos eltűnés felgöngyölítésére kapunk megbízást. Ám a nyomozásunk során hamar kiderül, hogy a háttérben sokkal több minden bújik meg, és egyre mélyebbre kerülünk a bűnnel, korrupcióval és szervezett alvilági hálózatokkal átszőtt Mouseburg sötét világába. Lesz itt nagy összeesküvés, politikai játszmák, femme fatale karakter, gyilkosság és őrült tudós, mindez megspékelve rengeteg humorral, karikatúrával és sokszor ironikus és társadalomkritikus tartalommal is olyan témákat is feszegetve, mint az osztályok közötti feszültségek vagy a rasszizmus.
Hol is kezdjem? A Mouse legalább annyira detektív-sztori, mint amennyire egy lövöldözős cím is, ami egyszerre jelent nagyon komoly, nagyon véres hentelést, valamint egy végletekig abszurd, elborult sok és jó humorral felvértezett játékot. Ez a kettősség pedig remek harmóniában működik végig, még úgy is, hogy a történet egyébként nagyon darkosra sikeredett. Konkrétan a náci korszakra való konkrét elemektől kezdve a súlyos faji megkülönböztetéseken át a tudományos és okkult embereken egereken végzett kísérletekig kapunk mindent, egy elég komplex és szövevényes történet formájában.
A játék látványa és a vizualitása, amit és ahogy megalkottak a fejlesztők, ahogy kitalálták és meganimálták az elejétől a végéig, az fantasztikusan sikerült. Gyönyörűek az animációk, nagyon erős atmoszférát sugároz minden egyes pálya, minden szép és letisztul, miközben egyébként sokszor káosz közepette kell átverekedni magunkat egyik helyről a másikra. De még eközben is a legapróbb részletekig oda figyeltek a fejlesztők, hogy jól nézzen ki minden és illeszkedjen a világba, ez pedig maximálisan sikerült.
A Mouse egyébként egyszerűen épül fel. Kapunk majd egy központot, egy HUB-ot, ami a nyomozóirodánkat, valamint ennek az irodaépületnek a környékén található kis városrészt jelenti. Amíg az irodánkban a küldetések során összegyűjtött nyomokat és tudást fogjuk majd összegezni egy táblán (ezzel pörgetve előbbre a nyomozásunkat), addig az épület környékén különféle dolgokat csinálhatunk.
Például NPC-kkel beszélgethetünk, akik tovább mélyítik nekünk a világot, vagy mellékküldetéseket adnak, amik mindig a következő fő küldetésen belül teljesíthetőek. Ezek lehetnek többfélék: találjunk meg valamit tárgyat, keressünk bizonyítékokat, fotózzunk le komprommitáló dolgokat, nyomozzunk ki valamit. Az egyes küldetések pedig pályákra vannak osztva, amiket a Cupheadhez hasonlóan egy felülnézetes térképen utazva tudunk elérni és elindítani. A pályák során rendszerint ellenségek hordáját dobálja ránk a játék, többnyire egy aréna területen, ahol mindenkit meg kell ölni, hogy tovább tudjunk menni, majd néhol egy boss fight is az utunkat fogja állni. Ezek szerencsére mind különböző támadásokkal és egyedi dizájnnal rendelkeznek, jól kidolgozottak, látszik az ezekbe is belefektetett idő és energia.
A HUB-unkban találunk majd egy boltot is, ahol nem csak a lőszert vehetünk a fegyvereinkbe, hanem gyűjthető dolgokat is, úgy mint újságok, kártyák, képregénydarabok. Ezek egyébként a fő és mellékküldetések során is el lesznek rejtve utunk során szép számmal vagy egy feltörésre váró széfben, vagy csak úgy heverve a földön/asztalon, szóval érdemes lesz benézni minden hordó és autó alá, ugyanis rengeteg titkos dolog és felfedeznivaló vár majd ránk, amiket könnyű elhagyni, ha nem figyelünk.
Ezek felderítésére, valamint a pályákon való haladásban és az ellenfél likvidálásában egyébként nem csak a környezet adta lehetőségek (különféle robbanó hordók, kirobbantható falak, kinyitható shortcutok) lesznek segítségünkre, hanem a speciális képességeink is (mint például a kettős ugrás, a levegőben vitorlázás, a horoggal való átlendülés egyik helyről a másikra), amiket folyamatosan kapunk majd meg, ahogy haladunk a történettel.
Visszatérve az “otthonunkra”, ebben a városnegyedben tudjuk majd a különböző fegyvereinket is fejleszteni, amik ilyenkor kinézetben is változnak amellett, hogy több töltény fér majd beléjük, többet sebeznek, vagy éppen kapnak egy alternatív tüzelési formát.
Lehetőségünk lesz emellett játszani egy baseballos minijátékot is egy titkos nyereményért. Maga a minijáték egyébként jópofa, tök jó, hogy került bele ilyen is, de végtelenül egyszerű és nagyon hamar ki lehet ismerni a taktikát. Ráadásul ha mindent felfedezünk a küldetések során, akkor olyan hamar olyan erős kártyáink lesznek, hogy gyakorlatilag semmi kihívást nem fognak jelenteni ezek a “baseball-meccsek”, így hamar ráunhat az ember.
Ki kell emelni emellett a voice actingot is, ami még rátett egy nagy lapáttal az élményre. A hangjáték ugyanis parádésra sikerült. A színészek remekül keltik életre ezeket az egereket, személyiségeket adva nekik, a főszereplő nyomozót, karakterünket megszólaltató Troy Baker pedig újfent extrát hozott, erre a csávóra lassan szavak nincsenek, annyira profi, amit itt is letol. Én már most meg merem kockáztatni, hogy az év végi The Game Awardson minimum ott lenne a helye a Legjobb színészi alakítás kategóriában, annyira eltalálta Jack Peppert.
A Mouse zenéje meg egyszerűen telitalálat: a jazzes, korszakidéző dallamok keveredve a pörgős, néhol rajzfilmes beütéssel kiválóan illeszkednek ehhez a világhoz. Ráadásul a Death Stranding 2-höz hasonlóan itt is dinamikus a soundtrack. Amikor akció van, akkor a zene is rákapcsol, és maximális pörgés van, méginkább növelve az adrenalint, míg a nyugodtabb pillanatokban hangulatos, komor de közben azért játékos aláfestést kapunk. Ha pedig ez még nem lenne elég, néhol olyan tökéletesen licenszeltek zenét egy-egy szegmenshez, hogy már-már instant klasszikus lett az adott rész (amikor például Verdi: Requiemjéből a legendás Dies irae-re kell harcolni, az fantasztikus élmény).
Én imádom, ha egy játékban easter eggekre lehet vadászni, a Mouse ebben pedig egy valóságos kánaán. Már csak emiatt megéri végijátszani ezt a durván 12-15 órás kalandot, ugyanis ezekből tényleg irgalmatlan sok lesz: filmekből, videójátékokból, a popkultúrából, a 30-as évektől kezdve egészen napjainkig. Lesz itt Resident Evil 2, GTA: San Andreas, Bloodborne, vagy éppen Doom különböző formákban (és még lehetne sorolni a címeket), ahogyan a filmekből is például a Robotzsaru, az Alien, A sebhelyesarcú, vagy mondjuk az eredeti, 1939-es Óz, a csodák csodája is valamilyen formában megidézésre kerül, csak hogy pár nagyobb címet bedobjak.
Nekem egy dologgal volt bajom a játék során, ami sokaknál triviális dolog lehet, de engem nagyon fel tud idegesíteni, az pedig a “láthatatlan falak” használata. Ugye ez az a megoldás, amivel a fejlesztők egyszerűen megoldják, hogy hova nem mehet a játékos, meddig tart a pálya. Ezt lehet elegánsan is megoldani, itt viszont nagyon hanyagul használták sokszor. Például mint az alábbi képen: felfedezés közben el tudtam jutni egy magaslatra, ahol azt hittem valami kincs van. Ide egyébként simán átugorhatnék, sőt, rövidíthetném magamnak a pályát is, de itt előttem konkértan egy láthatatlan fal van, ami nem enged tovább. Na már most vagy ne tudjak ide eljutni, ha nincs itt semmi és nem lehet tovább menni, vagy oldják meg ezt ne ennyire olcsón.
Ráadásul akadnak olyan helyek is – ahova vagy elfelejtettek ilyen falakat tenni, vagy egyszerűen úgy gondolták a fejlesztők, hogy ide úgy sem megy majd senki –, ahová ha eljutsz, onnan kijönni már sehogy sem tudsz, csak ha megölöd magad, vagy visszatöltöd a legutóbbi mentésig a játékot. Erre azért figyelhettek volna jobban is, mert bizony előfordult, hogy emiatt buktam egy jó pár perces haladást.
Ezek azonban végső soron nem tették tönkre az élményt, és mindent összevetve egy nagyon egyedi, pörgős és élvezetes játék lett a Mouse: P.I. for Hire, ami a 30 eurós árcéduláját maximálisan megérte. Bárkinek tudom ajánlani jó szívvel, ritkán kapni ennyire unikális élményt ilyen minőségben.
A Mouse: P.I. for Hire április 16-án jelent meg PC-re, PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switch 2-re is.
