Visszatekintve határozottan bánom, hogy kimaradtam Az éhezők viadala globális reneszánszából, amikor a fél világ megőrült a filmadaptációkért. Csak évekkel később néztem meg a filmeket, és ekkor döbbentem rá, hogy a young adult címke mögött valójában egy brutálisan őszinte, élesen reflektáló mondanivaló húzódik, ami végül a modern blockbuster-gyártás egyik legnagyobb horderejű fináléjában csúcsosodott ki. Mindezek ellenére sosem tartottam magam a franchise élvonalbeli rajongójának, így talán éppen ezért ért váratlanul, hogy a ciklus legújabb előzménykönyve, Az aratás hajnala egyenesen katartikus olvasmányélményt nyújtott.

Visszatérés Panembe

„Mert a világnak nem kellene ilyen félelmetesnek lennie. Erről az emberek tehetnek, nem a világ.”

A könyv az 50. Éhezők Viadalának, vagyis a második Nagy Mészárlásnak a történetét mutatja be, amelyben a trilógia kedvelt mellékszereplője, Haymitch Abernathy tizenhat évesen kénytelen szembenézni a Kapitólium véres játszmájával. A Viadal kétszer annyi kiválasztottal zajlik, a példastatuálás és a manipuláció pedig minden eddiginél nagyobb méreteket ölt.

A sors kegyetlen fintora, hogy Haymitch épp az aratásnapon született, így minden születésnapját beárnyékolja az egész Tizenkettedik Körzetet megbénító rettegés. A fiatalokat sorra hívják ki, hogy részt vegyenek egy harcban, ahonnan a legtöbben sosem térnek vissza. Amikor pedig ő is bekerül a kiválasztottak közé, majd elszakítják a családjától és a szerelmétől, akarva-akaratlanul is porszemmé válik a rendszer gépezetében.

A trilógiában Haymitch egy keserű, kiégett, bánatát az alkoholba fojtó mentor képében jelenik meg, akinek múltjáról csupán töredékes információink voltak. Az aratás hajnala azonban megalkuvást nem tűrő, kendőzetlen, minden részletre kiterjedő módon vezet végig minket azon a lélekőrlő folyamaton, hogy hogyan vált a fiú azzá a férfivá, akit Katniss és Peeta megismert. Bár a regény során végig ott lebeg a tudat, hogy Haymitch története tragikus véget ér, minden pillanatban együtt izgulunk vele, mintha sejtelmünk sem lenne a végkifejletről.

A szerző Suzanne Collins nem áll meg az aréna határainál, részletesen bemutatja a Kapitólium világát, Coriolanus Snow elnök hatalmi játszmáit, és azt, hogyan testesíti meg maga a Viadal a félelem és az elnyomás eszközét. Haymitch szerelme, a lázadó szellemű Lenore Dove hisz benne, hogy egy napon talán megszabadulnak a béklyóiktól, amikor többé nem kel fel a nap az aratás hajnalán. Haymitch azonban pesszimista ezzel kapcsolatban, kezdeti jelleme tökéletesen összefoglalja a Kapitólium által kialakított társadalmi légkört: a passzivitást, a tétlenséget, az emberek belenyugvását a megváltoztathatatlanba. A legtöbben elfogadják sorsukat, mert el sem tudják képzelni, hogy másképp is lehetne élni.

A Tizenkettedik Körzet az egyik legjobb példa rá, hogy a rendszer mennyire semmibe veszi Panem peremvidéken élő lakosságát. Nemcsak elhanyagolt és reménytelen hely, ahol semmi sem maradhat rejtve a Békeőrök árgus tekintete elől, de még annyi tiszteletet sem kap, hogy hivatásos stylistot rendeljenek ki a versenyzőikhez. A legszegényebbeket még inkább bünteti a rendszer: aki élelmiszercsomagot igényel a Kapitóliumtól, nagyobb eséllyel lesz learatva a következő Éhezők Viadalán. Tetszett, hogy a szerző nem szájbarágósan, hanem apró, mégis hatásos jeleneteken keresztül érzékelteti a társadalmi egyenlőtlenségeket – például azzal a groteszk kontraszttal, amikor Haymitch felkészítői az egyetemi jegyeik miatt fejezik ki aggodalmukat, miközben rá és társaira napokon belül a biztos halál vár.

A fiú, aki nemet mondott a rendszerre

„Ne hagyd, hogy a te véreddel fessék meg a plakátjaikat”

– figyelmeztet Haymitch apja egy egykori kiválasztottat, és ez a mondat benne is szöget üt. Miként egyre mélyebbre merül a Kapitólium sötét valóságában, ez az üzenet válik számára iránytűvé. Elhatározza, hogy nem lesz a rendszer bábja, és szövetségeseivel karöltve meg is találja a módját a visszavágásra, ami az aréna szabotálására irányul. Collins ezzel bemutatja, hogy a lázadás magvai már jóval korábban el voltak vetve, és hogy milyen események, veszteségek és felismerések alakítják ki azt a szellemiséget, amely később Katniss Everdeen forradalmát is megalapozza.

Míg Az énekesmadarak és kígyók balladája egy jéghideg, könyörtelen diktatúra megszilárdulását mutatja be Snow sztoriján keresztül, Az aratás hajnala lényegében kontextusba helyezi Haymitch szemszögéből, hogy hogyan születik meg az ellenállás.

Mert Haymitch szerencsére nincs egyedül, új és visszatérő szereplők egész sora kíséri őt a saját plakátja megfestése során. A Tizenkettedik Körzet versenyzői között ott van Louella, akire húga helyett húgaként tekint; Wyatt, a kényszeres esélyszámláló, aki számokban próbál értelmet találni a káoszban; és személyes kedvencem, Maysilee, a város legbeképzeltebb lánya, akiről természetesen hamar kiderül, hogy jóval több rejlik benne, mint amit láttatni enged. Collins pedig újfent bizonyítja, mennyire szeret az érzéseinkkel játszani, hiszen sikerrel éri el, hogy az olvasó is megszeressen valamennyi kiválasztottat, mielőtt az elkerülhetetlen vég utolérné őket.

Mint említettem, a franchise rajongói számtalan visszatérő karaktert ismerhetnek fel a könyvben. Aki aggódna emiatt, szó sincs erőltetett fanservice-ről, valamilyen módon mind előrelendítik a cselekményt, és sok esetben végre helyükre kerülnek régi, megválaszolatlan kérdések is. A teljesség igénye nélkül olyan jól ismert szereplők bukkannak fel, mint Plutarch Heavensbee, Beetee és Effie Trinket, no meg Snow elnök, aki személyesen ugyan csak ritkán jelenik meg, árnyéka ott lebeg a történet felett. Ő képviseli magát a rendszert, a láthatatlan fenyegetést, amely a Viadal minden pillanatát áthatja, és amely ellen Haymitch kétségbeesetten próbál harcolni.

A Viadal, ami mindent megváltoztat

„Az a pillanat, amikor összetörik a szívünk… Az csak a miénk.”

Amikor a történet eléri csúcspontját és kezdetét veszi a hírhedt 50. Viadal, az adrenalin és a fordulatok száma is megsokszorozódik. Felettébb érdekes volt egy olyan Éhezők Viadalába csöppenni, amely Katniss előtt zajlott, de már nem olyan kezdetleges eszközökkel és technológiával, mint Az énekesmadarak és kígyók balladájában. Ez az aréna egy szépérzékre ható, tökéletesen kiépített halálcsapda, ami legalább akkora veszélyt jelent, mint a többi kiválasztott. Itt semmi sem az, aminek látszik, ráadásul minden sarkon genetikailag módosított anomáliákba lehet botlani.

Suzanne Collins mindig is mestere volt annak, hogy ifjúsági regények keretei között égető társadalmi és politikai problémákra világítson rá. Nem véletlen, hogy legújabb regénye pont az utóbbi években született meg, mert hiába fiktív hatalmi rendszer kritikáját fogalmazza meg, olvasás közben végig ott motoszkálhat a fejünkben, mennyire ismerős ez a világ. Egyetlen jó disztópiát sem lehet áthallások nélkül értelmezni, ami Az éhezők viadala esetében hatványozottan igaz – lehet, hogy a 2010-es években még távolibbnak tűnt a Kapitólium rémálomszerű rendszere, de ma már sokkal nehezebb nem párhuzamot vonni a valósággal.

Collins írásmódja pedig érezhetően kiforrottabb lett az eredeti trilógia óta. Az egész szöveget átszövi egy lenyűgözően kidolgozott szimbólumrendszer, karakterei rétegzettebbek, minden gesztusuk, kimondott vagy elhallgatott szavuk jelentőséggel bír.

Bár Haymitch történetének végét már ismertük az eredeti trilógiából, ez semmit nem von le a könyv erejéből. Épp ellenkezőleg, az első pillanattól kezdve áthatja egyfajta elkerülhetetlen tragédia érzése, és mind az arénában, mind azon túl tartogat pár igen erős gyomrost. Senki ne számítson olyan kaliberű meglepetésekre, mint amiket Snow sztorija hozott az Énekesmadarakban, cserébe viszont megannyi puzzle darab helyére kerül a sorozat egészét tekintve, és ami még fontosabb, érzelmileg is betalál. Számomra Collins egyértelműen leszállította Az éhezők viadala talán legérettebb, legszívbemarkolóbb darabját.

(Ha a 2026-ban érkező filmadaptáció hű marad az alaphoz, érdemes zsebkendővel készülni a vetítésre.)

Cím: Az aratás hajnala

Szerző: Suzanne Collins

Fordító: Farkas Veronika

Eredeti megjelenés éve: 2025

Amikor felvirrad az Éhezők Viadala ötvenedik sorsolásának napja, Panem körzeteiben eluralkodik a rettegés. Ebben az évben kerül sor ugyanis a második Nagy Mészárlásra, amelyben a fiatalok szokásos létszámának kétszeresét sorsolják ki és ragadják el az otthonából.

Haymitch Abernathy a Tizenkettedik Körzetben igyekszik nem gondolni a veszélyre. Csak túl szeretne lenni a napon, és a délutánt azzal a lánnyal tölteni, akit szeret.

A kötetet köszönjük az Agavének! A regény megvásárolható a borítóra kattintva.

Ha szeretsz olvasni, kövess minket Instán plusz tartalmakért!

• Instagram