Nem kevés fantázia kellett ahhoz, hogy valaki lehetőséget lásson egy, a Facebookról szóló filmben. David Fincher rendező (Hetedik, Harcosok klubja) és Aaron Sorkin forgatókönyvíró (Az elnök emberei, Híradósok, A chicagói 7-ek tárgyalása) azonban pont egy ilyen páros volt. Elképzelésükből 2010-ben meg is született a platform keletkezését, Zuckerberg felemelkedését és az alapítók közötti konfliktusokat bemutató történet, amely végül nagy siker lett: a Social Network – A közösségi háló 224 millió dollárt termelt a mozikban 96 milliós költségvetés mellett; 8 Oscar-díjra jelölték, amiből hármat meg is nyert (köztük Aaron Sorkin a forgatókönyvért); az alkotás pedig azóta is az egyik legjobb példája annak, hogyan lehet egy tech cégről és annak alapítójáról feszült, szinte thrillerként működő, életrajzi drámának is tökéletesen beillő filmet készíteni.

16 évvel később most megérkezett hozzá a folytatás – pontosabban a társfilm, ahogyan a sztori mellett ezúttal a rendezésért is felelős Sorkin hivatkozik rá –, amely ezúttal a közösségi oldal egyik legnagyobb balhéját vesézi ki. De teszi mindezt a lehető legsótlanabb és legunalmasabb formában.

A megtörtént eseményeken alapuló sztori középpontjában a 2021-ben kirobbant Facebook-botrány áll. 2019-ben Frances Haugen (Mikey Madison) a Facebook egyik fiatal adatmérnöke munkája során sötét titkokra bukkan a vállalattal kapcsolatban. Hogy lerántsa erről a leplet, több ezer oldalnyi belső dokumentumot szivárogtatott ki a The Wall Street Journal egyik újságírójának, Jeff Horwitznak (Jeremy Allen White), melynek nyomán a napilap hosszas oknyomozás és titkolózás után 2021-ben kiadott egy 17 részes cikksorozatot „The Facebook Files” címen. Ebben a megszerzett Facebookos belsős dokumentumokra, valamint Haugen beszámolóira hivatkozva arról írtak, hogy a közösségi oldal üzemeltetői tisztában voltak annak káros hatásairól, mint például, hogy az algoritmus felnagyítja a szélsőséges, provokatív tartalmakat, vagy hogy az oldal káros hatással van a fiatal felhasználók mentális egészségére is.

Sajnos ezúttal is beigazolódtak azok a kritikák, amik Aaron Sorkint rendszeresen érik: hogy lehet bármennyire jó szöveg,- és forgatókönyvíró, rendezőnek maximum közepes szintű. Egy ilyen fontos témát boncolgató filmnek ugyanis kellett volna egy legalább olyan erős kezű és jó rendező, mint Fincher, hogy ne egy ezer sebből vérző, maximum átlagosnak mondható végeredmény szülessen. De sajnos csak Sorkin jutott most nekünk.

A hálózat ára legnagyobb problémája, hogy hiába próbál fontos kérdésekről beszélni, egyszerűen hiányzik belőle a tényleges tartalom, a tűz. Mind a történetből, mind pedig a karaktereiből, ugyanis sem feszült thrillerként, sem mély karakterdrámaként nem működik egyáltalán: a feszültségteremtéssel próbálkozik, de abszolút nem sikerül visszaadnia azt a paranoiát, amit a rendező elképzelt, a szereplőkre meg nem szán elég időt. Sorkin forgatókönyve nagyon lassan építkezik, túlságosan is lassan építkezik, amit igyekszik feldobni azzal, hogy több idősíkon bontja ki a történéseket, de ezt elég felesleges megoldásnak éreztem, semmit nem tett hozzá a végeredményhez. Ráadásul a nem sokkal több, mint 100 perces játékidő tele van adatokkal, számokkal és szakzsargonnal, amiket hol megmagyaráznak hol nem, ahogyan pedig tálalva van az egész, attól nagyon száraz és tankönyvi felolvasós lesz az élmény. A párbeszédek is, hol darálják az infókat, hol pedig szellemeskedni próbál, de előbbitől csak megfájdul a fejünk, utóbbitól pedig 10-ból 9-szer csak a szemünket fogjuk forgatni kínunkban.

Még a főszereplők is inkább tűnnek egy társadalmi vitához összeállított érvrendszer szócsöveinek, mint valódi embereknek. Pedig Frances Haugen és Jeff Horwitz történetében bőven lett volna lehetőség az emberi konfliktusok és a belső vívódások bemutatására, a film azonban csak ritkán enged betekintést a karakterek lelki világába. A színészekre ennek ellenére szerintem nem lehetett panasz, még úgy is, hogy végig azt éreztem, azért egy jobb filmes keze alatt ennél többet is ki lehetett volna hozni belőlük. Főleg Mark Zuckerberg karakteréből. A Facebook atyját ezúttal Jeremy Strong alakította, és még úgy is meglehetősen emlékezetesen, hogy eléggé átestek vele a ló túloldalára: ugyanis túlzóan merev, kimért, karikatúraszerű lett a karaktere. Mintha egy paródiát néznénk róla.

A film továbbá több helyen nem elég bevállalós, ahol kellene. Pedig olyan kérdéseket feszeget, hogy mit tudott a Facebook a platformján terjedő káros tartalmakról, mennyire befolyásolhatják az algoritmusok a társadalmat. Behozza a covid idején begyűrűződött rengeteg félreinformálást és kamuhírt, amelyek a közösségi oldalakon terjedtek, valamint a január 6-i események is (amikor feltüzelt emberek pár ezer fős csoportja megostromolta a Capitoliumot Washingtonban) hangsúlyos szerepet kapnak. De ezeket vagy alig fejti ki, vagy túlságosan leegyszerűsíti, vagy mint az ostromnál (ahol egyszer nem merik kiejteni Trump nevét), egyszerűen gyáván visszatáncol a saját maguk által előkészített lehetőségtől, hogy bevállalósak legyenek. Mindeközben olyan izgalmas kérdések, mint az Instagram fiatalokra gyakorolt hatása, a platform szerepe a kamaszok bántalmazásában és öngyilkosságaiban alig kapnak teret.

Nem mellesleg a film úgy beszél a Facebook algoritmusainak káros hatásairól, mintha azokkal most szembesülnénk először, holott a közösségi média szélsőségeket erősítő működése és a fiatalokra gyakorolt káros hatása már régóta ismert probléma. De ez még nem is lenne akkora baj, ha nem tenné mindezt didaktikusan és szájbarágósan. Ráadásul a Facebook a botrányt követő 3. hétben át is nevezte magát Metára (ahogy azóta is hívják), az ellenük indított perek lezárultak, érdemi változás viszont nem történt. Tehát a cím (ami az elszámoltatásra utal erősen) is félrevezető, mert semmiféle komoly számonkérés nem történt, minden ugyanúgy megy a mai napig.

Összefoglalva elmondható, hogy bármennyire is akartam, nem sikerült szeretni a The Social Reckoning – A hálózat árát, mert miközben fontos dolgokról akart beszélni a film, valahogy végig úgy érződött, mintha éveket késett volna a mondanivalójával. Ráadásul az egész film (értem ez alatt a rendezést és a forgatókönyvet is) nagyon lapos, száraz és didaktikus, amely még akkor sem mert igazán odacsapni, amikor lett volna rá lehetősége. Végső soron csak egy szájbarágós módon felolvasott tanmese lett, mintsem egy valóban ütős társadalmi thriller. Hiányzott belőle az a feszültség, elegancia és nyugtalanító bizonytalanság, amitől a Fincher rendezte Social Network – A közösségi háló annyira emlékezetes lett.

A The Social Reckoning – A hálózat ára október 15-től nézhető a hazai mozikban.