Darren Aronofsky markáns, gyakran pszichológiailag megrázó stílusával vált ismertté, és nem fél hatásvadász eszközökhöz nyúlni a céljai elérésében. Első nagyjátékfilmje, a Pi már sejtette egyedi látásmódját, igazán a Rekviem egy álomért című drámával robbant be, mely a mai napig az egyik legnépszerűbb, drogprevenciósnak is titulálható alkotás. A karrierje messze nem konzisztens, noha igazán rossz filmet még sosem csinált. A Fekete hattyú és A pankrátor sikere után a bibliai témájú Noé, és az anyám!, illetve legutóbbi műve, A bálna is megosztotta az embereket, noha ez utóbbit a közönség kifejezetten szerette. A Rajtakapva Charlie Huston regénye alapján készült, a forgatókönyvet is ő írta, Aronofsky pedig régóta szerette volna már adaptálni. A végeredmény merőben elüt a direktor korábbi munkáitól, de ez nem feltétlenül probléma.
Hank Thompson (Austin Butler) ígéretes baseball-tehetség, de egy baleset után pályafutása véget ér. 1998-ban járunk New Yorkban, ahol hősünk egy bárban dolgozik, és viszonylag hétköznapi életet él. Van barátnője (Zoe Kravitz), és a kedvenc csapata láthatóan jó időszakot él meg, így ő is boldog. Minden a szokásos kerékvágásban halad, egészen addig, amíg szomszédja, Russ (Matt Smith), meg nem kéri, hogy néhány napig gondoskodjon a macskájáról. Szimplának tűnik, ám a szituáció elindít egy erőszakhullámot, melynek Hank áll a középpontjában.
Ahogy említettem a Rajtakapva nem igazán hasonlít a rendező korábbi munkáihoz, sokkal inkább más filmesek stílusát idézi meg. Felfedezhetjük benne a korai Guy Ritchie-t, a Safdie-tesókat, de a Martin Scorsese által láttatott New York-i városkép is felsejlik. Ez utóbbi közel áll Aronofsky-hoz, ő maga is ott született, valamint a Pi szintén a Nagy Almában játszódik. Talán a direktor debütáló művével állítható leginkább párhuzamba a rajtakapva, noha a Pi egy sokkal összetettebb mentális tortúrát tárt elénk. Abban azonban mindenképp hasonlítanak, hogy mindkettő egy dominó-effektust mesél el, ahol a főszereplő a körülmények (és a saját döntései) áldozatává válik. Hank a múlt traumái ellenére barátságos, ismerősei szeretik, de jó kedélye inkább csak egy mentsvár, ami megvédi a hibákkal való szembesüléstől. A lejtmenet akkor indul meg, amikor a szomszédot megkeresi két orosz verőember, és mivel nem találják otthon, Hanktől várnak válaszokat.
Az alkoholproblémákkal küzdő srác kénytelen ráeszmélni, hogy az élete veszélyben van, és szinte senkiben nem bízhat. A Rajtakapva remek tempót diktál, lendülete viszi magával az embert, ezáltal nem tűnik fel, vagy éppen ignorálható, hogy a zsáneren belül semmi újdonsággal nem szolgál. Számos hasonló mozit láttunk már, akár jobban is megcsinálva, Aronofsky viszont van annyira biztos kezű alkotó, hogy elboldoguljon egy ilyen felütéssel. Mindig történik valami, folyamatosan érződik a fenyegetettség okozta feszültség, miközben a humorral sem spórolnak. Helyenként pillanatok alatt váltunk poénosból komollyá, a szereplők pedig hullanak, mint a legyek, senki sincs biztonságban. Nem kell nagy megfejtésekre és óriási fordulatokra számítani, az apróbb csavarok, illetve Hank karakteríve pont annyit tesznek hozzá az összképhez, hogy az működjön. Ezt erősíti meg az epilógus, ami frappánsan foglalja keretbe a látottakat.
Austin Butler lehet, hogy kicsit túl szép ehhez a szerephez, de a kisugárzása és a játéka maradéktalanul kompenzálnak. Zoe Kravitz méltó partner, főleg a közös jeleneteikben forr köztük a levegő. Matt Smith remek a brit punk Russ-ként, Regina Hall tekintélyt parancsoló rendőrnő, de Liev Schreiber és Vincent D’Onofrio zsidó gengszterpárosa is megér egy misét.
A Rajtakapva nem másolja pofátlanul a korábban felsorolt filmesek munkáit, de a legtöbbjükhöz nem is ér fel. Ennek ellenére az atmoszférája, ábrázolásmódja magába tud szippantani, és az Idles zenéi is kifogástalanul működnek ebben a közegben. Aronofsky minden korábbi műve tele volt ambícióval, életeket akart megváltoztatni és nagyot mondani. A Rajtakapva nem ilyen, de nincs is rá szüksége, mert van amikor nem kell megváltani a világot, elég, ha csinálsz egy piszok szórakoztató filmet.
