Noha a legtöbben A mágia árnyalatai, a Verity szörnyei vagy éppen Az elvetemültek sorozatokon keresztül ismerték/szerették meg V. E. Schwab (avagy akkor még Victoria Schwab) stílusát, én John Scalzihoz hasonlóan ebben az esetben is későn érő típus voltam. A 2022-es Gallant volt a belépési pontom az írónő munkásságába, hogy aztán a 2024-es Addie LaRue láthatatlan életével megtaláljam életem egyik legfontosabb olvasmányát. Addie kálváriája olyan húrokat pendített meg bennem az élettel és halállal kapcsolatban, hogy azóta is hallom halkan az akkordokat.

Schwab különleges érzékkel tud mesélni arról, hogyan vágyik a néhány évtizednyi életre kárhoztatott halandó hosszabbításra, és milyen érzelmi, morális, illetve fizikai nehézségeken megy keresztül, amikor a sors furcsa fintoraként megszerzi a halhatatlanságot. Onnantól egy kérdés lebeg előtte: áldás ez vagy átok?

Mindehhez pedig olyan hangulatiság társul, ami talán egyeseknek komótos lehet, ugyanakkor atmoszférát, érzelmi állapotot, közeget vázol fel olyan elegáns részletességgel, ami által könnyedén be tudunk vonódni és az elbeszélő fejébe kerülni. Az Addie LaRue láthatatlan élete után legutóbbi regénye, az Éjféli földbe temesd csontjainkat is a halhatatlanság kérdésével foglalkozik, de egy egészen más megközelítést választ. Míg Addie az ördöggel paktál le, addig ezen könyv hősnői, María, Charlotte és Alice olyan lényekké válnak, amelyeket a popkultúra különféle, hol brutálisabb, hol visszafogottabb módokon mutatott be az évtizedek során.

Figyelem! Innentől kezdve spoileresen folytatom!

A történet eleinte három idősíkon fut: 1532-ben, 1827-ben és 2019-ben. Mindhárom korban más-más nőket ismerünk meg, olyanokat, akikben van valami különleges. Mindannyian vágynak valami után. Legyen az éhség, szerelem, elégtétel, jólét vagy hasonló, María, Charlotte és Alice a maguk módján mutatják be, hogy mennyire különböznek, mégis mennyi mindenben hasonlítanak. Addie LaRue-hoz hasonlóan ők is – szó szerint – megízlelik a halhatatlanságot, ám nem egyformán: Maríával csak megtörténik, Charlotte önként vállalkozik rá, Alice viszont akaratán kívül változik át. Nincs rajta mit finomítani, mindannyian vámpírokká válnak. Csakhogy ezek a vérszívók nem mindenben hasonlítanak arra a képre, amit a popkultúra beleplántált a fejekbe. A regény apránként bemutatja, hogy Schwab szerint milyenek ezek a titokatos lények valójában, de nem a fantazmagórián van a hangsúly, az csak a körítést, a misztikumot adja. A lényeg azokon az apróságokon van, amik az embert emberré teszik. Hogy nem élünk örökké, ezért minden napnak, minden egyes döntésnek súlya van – akár végzetes is.

Vajon mi történne, ha nem kötnének minket olyan alapvető szükségletek, mint a levegővétel és az evés? Ha nem kellene aggódni olyan kellemetlenségek miatt, mint a betegségek és a környezeti hatások?

Ugyanakkor az írónő jócskán eljátszadozik a hátrányokkal is. Az étel zamatának elfelejtése, a kötődés elértéktelenedése, a szív megnyugtató dobogásának megszűnése vagy éppen a szeretteink elmúlása mind-mind a negatív oldalt erősíti. Az Éjféli földbe temesd csontjainkat pedig e két véglet között cikázik: hol a vámpírok oldalán húz be egy strigulát, hol az emberekén. Nemcsak azt forgatja ki, hogy miből áll halandónak lenni, hanem azt is, hogy miből halhatatlannak. Mennyit kell feladni magunkból az örök létért cserébe. Hogy kiből mit hoz ki az, ha gyilkolnia kell a túlélésért. María, Charlotte és Alice hiába tartoznak egyazon fajhoz, más háttérrel, értékrenddel és személyiséggel rendelkeznek, emiatt pedig háromfajta módon ismerhetjük meg az imént felvázolt kettősséget. Ennek köszönhetően az olvasó úgy érezheti magát, mint egy flippergolyó: ide-oda pattog a karakterek között pusztán szimpátia és a tetteik alapján, és eleinte nem is feltétlenül áll össze, hogy egyesek miért olyanok, amilyenek. A végére viszont hibátlanul összefutnak a szálak, világossá válnak a motivációk és lehull a lepel a valódi természetekről.

A regény számos alkalommal képes meglepeni, megbotránkoztatni, sőt hamis interpretációt belénk ültetni mozgatórugókkal kapcsolatban, de nem elsősorban a meglepő végkifejlet, hanem az odáig vezető elgondolkodtató út miatt érdemes végigolvasni. Közel 600 oldalas regény lévén bizonyosan elő fog fordulni, hogy lesznek lapok, amikor úgy érződik, mintha leülne a cselekmény, de minden egyes mondat azt a célt szolgálja, hogy átélhessük a három főszereplő – és néha a mellékszereplők – múltját, hangulatvilágát, vívódásait, döntéseit és a következményekre való reagálást. Bár az Éjféli földbe temesd csontjainkat nem fog felkerülni nálam arra a polcra, amin az Addie LaRue láthatatlan élete tanyázik, hiszem, hogy picit kevesebb lettem volna akkor, ha nem adok neki esélyt.

Mert Addie-hoz hasonlóan Maríán, Charlotte-on és Alice-on keresztül is olyan örökbecsű gondolatok fogalmazódnak meg, érzések manifesztálódnak és ingerek aktiválódnak, amik megmutatják, mennyire emberiek is vagyunk. Ezt pedig nem feltétlenül érdemes eldobni az öröklétért cserébe.

Cím: Éjféli földbe temesd csontjainkat
Szerző: V.E. Schwab
Fordító: Ballai Mária
Megjelenés éve: 2025
Oldalszám: 592

Ez egy történet az éhségről.

1532, Santo Domingo de la Calzada.
María vadon nő fel, ravaszul és szabadon – szépségét csak a szökésről szőtt álmai múlják felül. De jól tudja: ebben a világban sosem lehet más, csak trófea vagy báb a férfiak játszmáiban. Ezért, amikor egy titokzatos idegen másfajta utat kínál, María kétségbeesett döntést hoz. És megfogadja: soha nem tekint vissza.

Ez egy történet a szerelemről.

1827, London.
Charlotte látszólag békés életet él vidéken, mígnem egy tiltott pillanat mindent széttör. A családja száműzi, London pedig rideg és idegen. Egy gyönyörű özvegy megjelenése reményt hoz – és egy újfajta szabadság ígéretét. De a vágy szabadsága mindig árat követel. Néha mindent.

Ez egy történet a haragról.

2019, Boston.
Alice egy új élet reményében hagy hátra mindent. De egyetlen éjszaka elég, hogy a múlt ismét nyomot hagyjon. Kérdések ébrednek, majd velük együtt valami sötétebb. Alice pedig válaszokat akar. És vért.

Ez egy történet az életről – arról, hogyan szakad meg, és hogyan kezdődik újra.

A kötetet köszönjük az Agave Könyveknek!