A krimi műfaj alkotói előszeretettel játszadoznak el azzal az ötlettel, hogy egy bölcs, idős ember bogoz ki megoldhatatlan ügyeket (láthattuk már ilyen formában többek között Hercule Poirot-t, Sherlock Holmes-t vagy éppen Brown atyát és Don Matteót, hogy a tévésorozatok világába tévedjünk), az pedig még jobban feldobja a koncepciót, ha egy ártalmatlannak és gyengének tűnő, szép korú hölgy teszi ugyanezt. Agatha Christie-nek például ott volt Miss Marple, de akár említhetnénk a Gyilkos sorok sztárját, Jessica Flechert, vagy éppen két nyugdíjas “női” csapatot. Minna Lindgren 2010-ben ismertette meg a krimirajongókkal a Helsinki nagyikat a Nyomozás az Alkonypagonyban című regénnyel (amit aztán több is követett), majd 2020-ban a televíziózás világából érkező Richard Osman berobbant világszerte első irományával, A csütörtöki nyomozóklubbal, amelyben már egy koedukált brigád tette félre a délutáni teát és a nyugdíjas otthon foglalkozásait annak érdekében, hogy kézre kerítsenek egy-két kósza gyilkost.

Osman több folytatást is írt (A férfi, aki kétszer halt meg – 2021; Az eltévedt golyó – 2022; Az utolsó ördög – 2023), és még nem végzett a szériával, azonban a csütörtöki nyomozóklubon csiszolt írói képességeit szerette volna megcsillogtatni nem nyugdíjas közegben is. Így született meg a Gyilkosokra utazunk, amelynek csak egyik főszereplője csúszott át a nyugdíjkorhatáron, a másik nagyon is fiatal, pörgős és tettrekész. Osman receptje pedig vérfrissítéssel is működik!

Az Agave Könyvek kiadásában megjelent kötet megmutatja, hogy a televíziózás világából érkezett bestseller író minden egyes könyvvel otthonosabban érzi magát a műfajban, és ügyesebb a csavarokkal, történetmesélése egyre jobban vetekszik a nagyokéval.

Ezalatt pedig elsősorban a stílust értem, ahogyan játszi könnyedséggel, mindössze pár oldallal képes valósnak érződő karaktereket felfesteni és közelebb hozni az olvasóhoz, dialógusaik, gondolkodási módjuk, motivációik és tetteik pedig végtelen természetességet árasztanak. Ami máshol logikai bukfenc, vagy minimum kérdőjeles hiány lenne, azt Osman képes pár tollvonással hihetővé tenni, hogy kétség se maradjon bennünk afelől, a leirtak pont úgy vannak jól, ahogy vannak. A csütörtöki nyomozóklub szériában ez részről-részre magasabb szintet ütött meg, a Gyilkosokra utazunk pedig szintén jeleskedik benne. Csak azért nem mondom a fejlődést, mivel az új regény szereplői még vadonatújak, míg Elizabeth, Joyce, Ron és Ibrahim már régi ismerősök, akiknek az idők során a közegük is otthonossá vált (ezt hamarosan a Netflixen is megtapasztalhatjuk).

Az új, más szereplőkkel benépesített világgal egyelőre még keresi a helyét a szerző, ezt egyértelműen egy új sorozat nyitányának szánja, amellyel megteremti az alapokat, és igyekszik vele elérni, hogy kíváncsiak legyünk arra, mi történik most Steve Wheeler nyugdíjazott rendfenntartóval, aki a kocsmakvízekkel és macskájával próbálja feldolgozni a felesége halálát, valamint menyével, Amy Wheelerrel, aki nagyon is aktívan tesz az emberek védelméért: személyi testőrként dolgozik. Kettejük szokatlan párosa, a közöttük lévő kémia és dinamika erős kiindulópont egy jófajta és vicces krimihez, és Osman gondoskodott arról is, hogy legyenek mókás/emlékezetes mellékszereplők is, akiknek ugyanúgy megvannak a maguk nyűgjei, örömei, bánatai és céljai, mint a főszereplőknek.

Cím: Gyilkosokra utazunk

Szerző: Richard Osman

Fordító: Farkas Veronika

Megjelenés éve: 2024

Oldalszám: 400

Steve Wheeler ráérzett a nyugdíjas élet ízére. Időnként ugyan még mindig kinyomoz ezt-azt, de már ragaszkodik ahhoz, amit megszokott. Túl van élete kalandos szakaszán. Az adrenalint újabban csak menye, Amy munkája biztosítja számára. Amy Wheeler ugyanis úgy gondolja, az adrenalin jót tesz a léleknek. Ha az ember személyi testőrként dolgozik, minden egyes nap újabb veszélyek lehetőségét hordozza. Amy pedig éppen egy világtól elzárt szigeten gondoskodik a hírhedt regényíró, Rosie D’Antonio védelméről, amíg egy holttest és egy nagy táska pénz fel nem dúlja paradicsomuk nyugalmát…

Az Amy által védett sztáríró, a fergeteges pillanatokat okozó Rosie D’Antonio személyén keresztül ráadásul kicsit bennfentessé válhatunk a regényírók életében is, szóval a Gyilkosokra utazunk több legyet üt egy csapásra. Egyszerre szól a sztárokról és a kisemberekről, a fehérgalléros játszmákról és a lokális bűnökről, a hétköznapi emberek kihasználásáról és a rendszer átvágásáról, a múlt elengedéséről és a jövő elfogadásáról. A történet mégis végig könnyedén fenntartja a figyelmet, sosem ül le a cselekmény, és aki a csütörtöki nyomozóklubnál értékelte az atmoszférát, az most sem fog csalódni: ez is ugyanolyan komfortolvasmány, mint amaz.

Hogy akkor mégis miben más? A koncepció vérfrissítésének nagyrészét az adja, hogy a nyugdíjas nyomozó mellé “betársul” egy fiatal bűnüldöző is, viszont az sem elhanyagolható, hogy a Gyilkosokra utazunk sokkal nagyobb léptékű: a csütörtökiekkel is feszegette ugyan a nyugdíjasotthon határait, de az a csapat többnyire röghöz kötött volt, míg Steve és Amy Wheeler sztorija világkörüli kaland, és előbbinél el is játszik azzal a problémakörrel a regény, hogy mennyire merjen nyitni az új dolgok felé. Ezzel, és számos hasonló problémával is foglalkozik a könyv, és miközben jókat mosolygunk a sziporkáin, azon kapjuk magunkat, hogy sok pontjával azonosulni tudunk, a kérdései a mi kérdéseink is, a válaszait pedig magunkban keressük.

A kötetet köszönjük az Agave Könyveknek!