Középkori lovagok és modern boszorkányok – két magyar képregény, ami téged is érdekelhet


A Cliffhanger elődein, a CineStaron és a Puliwoodon is előszeretettel foglalkoztunk a szerzői, vagy kisebb kiadók képregényeivel, és nincs ez másként a jelenlegi honlapon sem. Többek között a Panel Kalandor (Végzek az óriásokkal), az Ukko Stúdió (BRZRKR), a Silent Regen (Mezsgye) és az 5Panels (Rossz bőrben) kötetei is megfordultak már nálunk, most pedig utóbbi csapat két másik történetét vizsgáltuk meg. Mind a Hermann, mind a The Devil’s Daughter ugyanattól a szerzőtől származik: a 2018 óta Németországban élő magyar képregényalkotótól, Zentai Andrástól, avagy művésznevén Ray Hendersontól. Mindkét kiadvány első két részét olvastuk el, az alábbiakban pedig kifejtjük, hogy mitől különlegesek a szerző stílusban és tónusban is eltérő művei.

Ray Henderson: Hermann 1-2

Napjainkban kevesebb alkotó foglalkozik a középkorral, mint szeretnénk, ugyanakkor az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy nehéz újat mesélni a témában. Henderson azonban a Hermann-nal kétségkívül jó úton indult el. Noha a mágia beemelésével a korszak elmozdul a földhözragadottságtól a fantasy felé, kifejezetten jól áll neki ez a döntés, ráadásul a történet és a karakterek súlyt adnak a körítésnek. A címszereplő egy fiatal lovag Iveniel királyának udvarában, hűsége és odaadása vitán felül áll. Az uralkodó és királynéja gyermekükként kezelik, noha van egy vér szerinti fiuk, a Hermann-nál jóval zsengébb korú és ügyetlenebb Jörn is, aki sokaknak szúrja a szemét. A királyságban és az udvarban uralkodó béke azonban csak látszat, ármánykodás készülődik a háttérben: egy nagy erejű alattvaló árulóként összejátszik az ellenséggel. Ez veszteségekhez és tragédiákhoz vezet, Hermann-nak pedig nemcsak a hűsége tétetik próbára, hanem a kitartása, a túlélési képességei és… a memóriája is.

Ugyanakkor nem érződik egyetlen egyszer sem, hogy kötelező elemeket pipálna ki a történetvezetés, vagy esetleg az, hogy szájbarágás történne. Bár itt is megvannak a karaktertípusok és a lovagi sztorikból ismert sémák, sikerül árnyalni az összképet, és a helyenként komolyabb tónussal, valamint a mágia jelenlétével változatosabbá tenni a koncepciót. Míg az 1. részben egyértelműen a címszereplő és a királyság tagjai állnak a fókuszban, addig a 2.-ban komoly szerepet kap egy titokzatos világ, egy jóslat és még inkább egy rejtélyes lány, a nagy álmokat dédelgető, belevaló Hanna is. A folytatás végén fennálló status quo pedig izgalmas jövőképet vetít előre a további eseményekkel kapcsolatban.

Egy valami viszont biztos az első két kötet után, és megelőlegezem a továbbiakra nézve is: a rajzok ízlésesek, a figurák és jelenetek aprólékosan kidolgozottak, grafikai téren sincs helye alibizésnek vagy elmaszatolt részleteknek. Minden panel patikamérlegen mérve van megkomponálva, és hatásosan mutatja be a szereplők érzelmeinek széles skáláját és cselekedeteit. Noha a rajzok fekete-fehérek, sikerül az árnyalatokkal, árnyékokkal és egyéb trükkökkel elérni, hogy egy pillanatig se érződjön ez hátránynak, sőt. Aki szereti a nem egyszerű lovagsztorikat, a szerethető, szürkezónában mozgó és gyűlölhető karaktereket, valamint a pofás kivitelezést egy képregénynél, annak érdemes egy esélyt adnia a Hermannak.

Cím: Hermann 1.
Szerző: Ray Henderson
Megjelenés éve: 2024
Oldalszám: 152

Hermann egy fiatal lovag Iveniel királyának udvarában, aki mindig hűségesen és odaadóan cselekszik a királya és hazája javára. Ám még egy ilyen békés, jómódú ország sincs védve az ellenségek és irigyek elől. A jogos trónörökös sokaknak szúrja a szemét, ezért titokban sötét erők szövetkeznek a hatalom átvételére. Hamarosan a királyság és Hermann addig biztonságos élete alapjaiban rendül meg.

Ray Henderson: The Devil’s Daughter 1-2

Noha a Hermann is tartalmaz olyan elemeket, karaktereket és helyzeteket, amikkel sokan tudnak azonosulni, a modern világban játszódó The Devil’s Daughter még átélhetőbb főszereplővel és koncepcióval rendelkezik. Nemcsak a családi gondokkal küzdő főszereplőt, Suzyt éreztem közelebb magamhoz, hanem azt a közeget is, amiben éli mindennapjait. A magányos otthon, a valahová tartozni akarás érzése, az iskolai hierarchiában való elhelyezkedés és a barátság fontossága egyaránt megjelenik a történetben, ugyanakkor – a Hermannhoz hasonlóan – itt is megfűszerezi a képletet a varázslat, ráadásul itt hangsúlyosabb szerepet is kap ez a misztikus erő. Suzynak ugyanis az a hobbija, hogy imád elmerülni a mágia világában. Egy nap véletlenül megidéz egy szellemet, onnantól pedig az élete fenekestől felfordul és egészen más rétegeit fedezi fel az életének.

A The Devil’s Daughter egyszerre mesél sorsokról, felelősségről, elszalasztott lehetőségekről, vágyakozásról és szeretetigényről, miközben átlengi a történetet két komoly rejtély is: egyrészt a háttérben munkálkodik egy boszorkány, akinek céljai nem egyértelműek. Másrészt a főhőst kísérő szellemnek is megvan a maga múltja, amely valamilyen módon kapcsolódik a jelenhez. Henderson pedig érdekes karakterekkel népesítette be ezt a világot, akik elérik, hogy el akarjunk merülni benne: Suzy szeleburdisága, apró hibái, hétköznapi problémái és átérezhető érzései-gondolatai; Ernie „szellemessége”, finom gondoskodása és – állapotához képest meglepő – földhözragadottsága; Suzy barátainak óvó támogatása; még Suzy nemezise és a rejtélyes boszorkány, valamint annak csatlósa is – mindenki hozzátesz ahhoz, hogy a képregény 1. és 2. fejezetét élvezetes legyen lapozni.

Kifejezőek a szereplők arcai és mimikái is. Noha sokszor hajlanak át képregényes túlzásba a reakciók, de Suzynak és barátainak kifejezetten jól áll ez. Négy képregény után kijelenthetem, hogy kedvelem Henderson rajzstílusát és karakterábrázolásait, ahogyan a történetvezetését és az általa megálmodott világokat is. Míg a Hermann-t a sötétebb témái miatt talán az idősebb korosztályoknak ajánlanám elsősorban, addig a The Devil’s Daughtert befogadhatósága, modern környezete és szeleburdi főhőse miatt a fiataloknak is javallott.

Cím: The Devil’s Daughter 1.
Szerző: Ray Henderson
Megjelenés éve: 2023
Oldalszám: 188

Mindannyiunknak van hobbija: főzés, sport, zene, olvasás, jóga. Suzy legszívesebben a mágia világában merül el. Úgy érzi, különleges kapocs fűzi ehhez a misztikus hithez. Számára ez csak egy hóbort volt, mindaddig, amíg egy alkalommal véletlenül megidéz egy szellemet és megnyit egy kaput a holtak világába. Ettől kezdve fenekestül felfordul az élete, és belecsöppen a valódi boszorkányok világába! A kezdeti öröm után lassan világossá válik számára, hogy komoly teher nehezedik rá attól kezdve, hogy megbolygatta a holtak világát. Neki kell bezárnia a túlvilágra vezető kaput, mielőtt a (nem mindig jó szándékú) szellemek hada kontrollálatlanul elözönlené az élők világát.

Köszönjük a képregényeket a 5Panels csapatának! A kötetek megvásárolhatók a fenti borítókra kattintva.


SZERETNÉL ÉRTESÜLNI A
LEGÚJABB CIKKEINKRŐL?

Subscribe
Notify of
guest
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted