Az ősznek számomra mindig megvan az a sajátos hangulata, amikor a rövidülő nappalokkal együtt az olvasmányaim is hajlamosak valamivel sötétebbé válni. A hűvösebb estéken különösen jólesik egy forró ital társaságában elveszni egy magas fordulatszámon pörgő, lebilincselő regényben, gyilkosságokkal, titkokkal vagy éppen valami természetfelettivel nyakon öntve. Az Agave Könyvek kínálatából ezúttal három egészen különböző, mégis rokon lelkületű regényt válogattunk össze: Alice Feeney pszichológiai thrillerét, John McMahon klasszikusabb bűnügyi történetét és Grady Hendrix vérbő vámpírhorrorját.

Alice Feeney: Higgy nekem

Ha mindenki hazudik, végül már az sem számít, ki mond igazat?

Anna Andrews, a BBC tudósítójának élete kártyavárként omlik össze, amikor egy gyilkosság miatt vissza kell térnie gyermekkora színhelyére, a ködös és barátságtalan Blackdownba. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy az áldozat az egyik egykori barátnője, a nyomozást pedig nem más vezeti, mint Anna volt férje, Jack Harper főfelügyelő. Mint hamar kiderül, Jack helyzete sem leányálom: titokban szexuális viszonyt folytatott az áldozattal, és ő volt az utolsó, aki élve látta a nőt. Ahogy a hullák száma növekedni kezd a településen, a volt házastársak egy halálos, hazugságokkal átszőtt macska-egér játékba kezdenek, ahol mindketten a saját, vélt vagy valós igazságukat próbálják védeni.

Feeney innen szinte sportot űz abból, hogy minden új információval más irányba fordítsa az olvasó gyanúját. Anna és Jack váltakozó, első személyű narrációját időről időre a gyilkos rövid megszólalásai szakítják meg, így miközben mindkét főszereplő nyomoz, egyúttal mindketten potenciális gyanúsítottként is működnek. Jack látszólag a józanabb, racionálisabb fél, csakhogy személyes érintettsége és elhallgatásai miatt az ő szavában sem lehet maradéktalanul megbízni.

Anna pedig már eleve tökéletes alapanyag egy megbízhatatlan narrátorhoz: gyász, alkoholproblémák, sérült önkép és a szakmai bizonyítási kényszer dolgozik benne egyszerre, ezért sokszor még ő maga sem biztos abban, helyesen értelmezi-e azt, amit lát.

A Higgy nekem legérdekesebb rétegét nem is a gyilkosságok adják, hanem az, ahogy Feeney a jelen szálait fokozatosan összeköti a múltban elszenvedett és okozott sérelmekkel. Az iskolai bántalmazás, a megfelelési kényszer, a szexuális erőszak, a gyász és az alkoholizmus egyaránt bekerülnek a történetbe, vagyis a regény meglehetősen sok traumát zúdít szereplőire, és szinte mindenki hordoz valamit, amit jobb szeretne eltemetve hagyni.

A szerző ráadásul ügyesen használja ki a thriller egyik legegyszerűbb, mégis leghatásosabb fegyverét: az információ visszatartását. Kétes telefonhívások, jelentéktelennek tűnő tárgyak, furcsán viselkedő ismerősök és a múltból lassanként előkerülő részletek gondoskodnak arról, hogy folyamatosan újraértékeljük azt, amit néhány fejezettel korábban még biztosnak gondoltunk. A rövid fejezetek és a rendszeres függővégek miatt a könyv még akkor is gyorsan fogy, amikor maga a történet éppen kevésbé halad előre – mert azért Feeney trükkjeinek ára is van.

A szerző annyira igyekszik bizonytalanságban tartani minket, hogy egy-egy csavar oltárán a logikát is feláldozza, a finálé felé közeledve pedig akad olyan fordulat, amely inkább azért történik meg, hogy még egyszer kirántsa a talajt az olvasó lába alól, mint azért, mert feltétlenül ez következne a karakterek addigi viselkedéséből.

Mindezzel együtt a Higgy nekem pontosan tudja, mit várnak tőle a pszichológiai thrillerek kedvelői. Nem feltétlenül találja fel újra a műfajt, és rutinos thrillerolvasóként több összetevője is ismerős lehet, de Feeney kellően ügyesen keveri a lapokat ahhoz, hogy az ember újabb és újabb szereplőre kezdjen gyanakodni. Mire pedig elérkezik a végső leleplezés, már nem az a legérdekesebb kérdés, hogy ki hazudott, hanem az, hogy az olvasó hányszor hagyta magát készségesen félrevezetni.

Cím: Higgy nekem – Minden történetnek két oldala van
Szerző: Alice Feeney
Fordító: Illés Róbert
Megjelenés éve: 2026
Oldalszám: 384

Alice Feeney pszichothriller mesterműve több mint húsz nyelven jelent meg világszerte, vezette a sikerlistákat, és 2026-ban a Netflix népszerű sorozatot készített belőle Minden történetnek két oldala van címmel, Tessa Thompson és Jon Bernthal főszereplésével.

John McMahon: Veszett ​ügyek

Amikor a popkultúrát – s vele együtt a zsánerirodalmat – alapjaiban határozza meg a nosztalgia iránti szűnni nem akaró vágy, természetes, hogy a sorozatgyilkosos thrillerek is reneszánszukat élik. John McMahon magyarul debütáló Veszett ügyek című regénye éppen a kilencvenes és kétezres évek hasonló krimijeinek atmoszféráját idézi meg tudatosan, inkább több, mint kevesebb sikerrel.

A regény középpontjában Gardner Camden áll, az FBI Mintaelemző- és azonosító egységének, vagyis a PAR-nak az egyik ügynöke. A PAR – amely a valóságban természetesen nem létezik – afféle gyűjtőhelye azoknak a különc specialistáknak, akik túlságosan értékesek ahhoz, hogy megszabaduljanak tőlük, ám nem feltétlenül illenek bele az FBI működésébe – és akiket kizárólag akkor rángatnak elő, ha a hagyományos nyomozati módszerek már csődöt mondtak. Hamar felüti a fejét egy hozzájuk méltó feladat, amikor a hatóságok egy rég halottnak hitt sorozatgyilkos holttestére bukkanak, a második áldozatnál pedig már világos mintázat rajzolódik ki: valaki olyan emberekre vadászik, akik maguk is gyilkosok voltak.

Camden a csapatán belül is kirívó figura. Szinte tökéletes memóriával rendelkezik, ösztönösen felismeri a mintázatokat, rejtvényeket és összefüggéseket, amelyek mások figyelmét elkerülik, miközben az emberi érzelmek és társadalmi helyzetek értelmezése jóval nehezebben megy számára. Pont azért kerül kellemetlen helyzetekbe, mert szereti a szabályokat, ragaszkodik a rendszerekhez és hajlamos szó szerint értelmezni azt, amit mások természetes módon olvasnak a sorok között.

McMahon főhősének hála elfelejthetjük a pia- és nőproblémákkal küzdő, feletteseivel szájaló zsaru megfáradt kliséjét, az egyszer biztos.

A PAR többi tagja is jól felismerhető specialistákból áll: matematikus, fegyverszakértő, informatikai zseni és veterán vezető egészíti ki Camdent, a regény pedig akkor működik igazán jól, amikor ezek a különböző látásmódok egymásba kapaszkodva viszik előre a nyomozást. Bár a mellékszereplőket egyelőre inkább csak sebtében vázolta fel a szerző, McMahon egyik szimpatikus döntése, hogy a megoldás nem mindig egyetlen felismerésből születik meg, hanem valódi csapatmunka eredménye.

Minderre szükség is van, ugyanis a gyilkosságok elkövetője tudatosan hagy nyomokat, rejtvényeket Camden számára, sőt idővel az ügy szakmai kihívásból egyre személyesebb tétet is kap. A klasszikus macska-egér felállás valamennyi hozzávalója adott, McMahon azonban meglepően sokáig visszafogott tempóban építkezik.

A PAR tagjai sokat utaznak, információkat vetnek össze, elméleteket gyártanak és újraértékelik a korábbi ügyeket, vagyis a könyv jóval több beszélgetést és analitikus munkát tartalmaz annál, mint amit a kifejezetten pörgős thrillerre utaló alapkoncepció sejtet.

Ez egyben a Veszett ügyek legnagyobb gyengesége is. A regény első kétharmadában ritkán érezni azt a sürgető veszélyt, amelyet egy aktív sorozatgyilkos utáni hajszának ideális esetben magával kellene hoznia, ezért a cselekmény időnként inkább egy hosszabb tévésorozat pilotepizódjának hat, amelynek ugyanannyira fontos bemutatnia a visszatérő szereplőket és a köztük működő dinamikát, mint megoldania az aktuális ügyet.

A történet az utolsó harmadára érezhetően feljebb kapcsol, ám ettől még a Veszett ügyek aligha fogja újradefiniálni a sorozatgyilkosos krimit. Aki már több tucat hasonló regényt olvasott, számos elemét előre ismerősnek fogja találni, ugyanakkor éppen emiatt ideális komfortolvasmány is lehet az őszi estékre. McMahon nem feltétlenül új trükkökkel akar lenyűgözni, hanem egy jól ismert formulát rak össze kellő szakértelemmel, majd egy olyan főhőst helyez a középpontjába, akivel érdemes lehet egy teljes sorozaton át együtt nyomozni.

Cím: Veszett ügyek
Szerző: John McMahon
Fordító: Nimila Ágnes
Megjelenés éve: 2026
Oldalszám: 352

John McMahon regénye az 1990-es és 2000-es évek legjobb sorozatgyilkosos thrillereit idézi fel és helyezi modern környezetbe lehengerlő frissességgel. A kifinomult, csavaros bűnténynek, különleges szereplőknek és az utolsó oldalig tartó feszült tempónak köszönhetően a Veszett ügyek a műfaj legjobbjaival vetekszik.

Grady Hendrix: A ​dél-karolinai olvasókör útmutatója vámpírok ellen

Patricia Campbell első látásra aligha lehetne távolabb a klasszikus horrorhősöktől. Két kamasz gyerek, folyton dolgozó férj, demenciával élő anyós és végtelen házimunka tölti ki az életét, miközben egyre inkább úgy érzi, saját személyisége valahol elveszett az elvégzendő feladatok között. Egyetlen menedéke a barátnőivel működtetett könyvklub, ahol valós bűnügyekről, sorozatgyilkosokról és gyilkosságokról olvasnak. Mindezt hamarosan testközelből is megtapasztalhatja, amikor a környékre érkezik a megnyerő, jóképű és zavarba ejtően titokzatos James Harris.

A rejtélyes szomszéd kedves, udvarias, üzleti kapcsolatokat épít, megnyeri magának Patricia férjét és a környék férfitársaságát, miközben lassan olyan pozícióba kerül, ahonnan már szinte lehetetlen ellene fellépni. Patricia hiába érzi, hogy valami nincs rendben, minden újabb figyelmeztetésével egy kicsit hisztérikusabbnak, paranoiásabbnak és megbízhatatlanabbnak tűnik mások szemében.

Innen válik igazán érdekessé az is, mit jelent Hendrixnél maga a vámpír. James Harris természetesen ragadozó a szó legkonkrétabb értelmében, de ugyanilyen mohón fogyasztja maga körül az emberek pénzét, bizalmát és társadalmi kapcsolatait. Úgy telepszik rá a közösségre, ahogy Patricia mindennapjaira a láthatatlan kötelességei.

A szerző vámpírmítoszában Harris nem egy ódon kastélyból előbújó, köpenyes vérszívó, hanem kihasznál, manipulál másokat és abból táplálkozik, amit a környezete önként és dalolva átenged neki.

A regény nőalakjai eközben egészen másfajta terhet cipelnek. Gyerekeket nevelnek, idős rokonokat ápolnak, háztartást vezetnek, házasságokat próbálnak egyben tartani, és közben még egymással szemben is meg kell felelniük egy sor kimondatlan társadalmi szabálynak, ami legalább olyan fojtogató néha, mint a természetfeletti fenyegetés. A könyv ilyen módon a nők elhallgattatásáról, a családon belüli szerepekről, a leereszkedő férfiakról és arról is szól, milyen könnyen válik láthatatlanná az a veszély, amelyet egy közösség egyszerűen nem akar észrevenni.

Mindez akár túlságosan didaktikussá is válhatna, Hendrix azonban szerencsére túl jó horroríró ahhoz, hogy megfeledkezzen magáról a horrorról.

Amikor vért akar, vért kapunk. A regény időnként minden figyelmeztetés nélkül vált át groteszk, naturalista testhorrorba, és akadnak olyan gyomorforgató jelenetei, amelyek még sokáig ott maradnak az ember fejében azután is, hogy becsukta a könyvet.

A szerző néhány oldal különbséggel képes undort, szorongást, haragot és felszabadító nevetést kiváltani, a hangulatváltások pedig éppen azért működnek, mert a kertvárosi hétköznapokban is ugyanez a furcsa kettősség uralkodik. A vacsorát akkor is meg kell főzni, ha közben esetleg egy vámpír próbálja tönkretenni a családodat.

A dél-karolinai olvasókör útmutatója vámpírok ellen ezért jóval több annál, amit a játékosan ponyvás cím elsőre ígér. Egyszerre tiszteleg a klasszikus vámpírirodalom előtt és forgatja ki annak szabályait, miközben a valódi iszonyatot nem feltétlenül a természetfeletti jelenti, hanem az a társadalmi közeg, amelyben egy ragadozó zavartalanul működhet, mert áldozatainak egyszerűen nem hisznek. Hendrix regénye vicces, gusztustalan, dühítő, szomorú és időnként kifejezetten félelmetes, mégis meglepően emberi történet marad. Garantáltan év végi toplistás.

Cím: A ​dél-karolinai olvasókör útmutatója vámpírok ellen
Szerző: Grady Hendrix
Fordító: Tamás Gábor
Megjelenés éve: 2026
Oldalszám: 464

James apránként belopja magát Patricia életébe, és megpróbálja elvenni mindazt, amit a nő addig természetesnek hitt – még a könyvklubját is. De Patricia nem adja meg magát harc nélkül ebben a véráztatta történetben, amely egyszerre tiszteleg a legjobb vámpírörténetek előtt, és mégis egyedülálló módon emelkedik ki közülük.

A köteteket köszönjük az Agave Könyveknek!