Steven Soderbergh igazi legenda, aki megreformálta az amerikai független filmezést, majd csinált néhány gigaprodukciót, mint az Ocean’s trilógia vagy a Traffic. Többször bejelentette a visszavonulását, amik végül csak kisebb szüneteket eredményeztek, és 2017 óta minden évben előrukkol legalább egy, jobbára alacsonyabb költségvetésű, streamingre gyártott darabbal. A Fekete táska hosszú idő után a legnagyobb szabású mozijának ígérkezett.

George (Michael Fassbender) és Kathryn (Cate Blanchett) egy hírszerző ügynökségnél kémek. Tökéletes harmóniában élnek és nem hagyják, hogy a munka befeketítse a szerelmüket. Házasságuk azonban próbatétel elé néz, amikor kiderül, hogy a nő potenciális hazaáruló, aki feltételezhetően egy különleges fegyvert ad el az oroszoknak.

Soderbergh nem vesződik expozícióval, nem mutatja meg a mindennapokat, hogy mitől olyan jó páros George és Kathryn, de nincs is rá szükség. Rögtön a nyitányban felsejlik az árulás, és George kap egy listát, rajta a potenciális „patkányokkal”. Elkezd nyomozni, ám mivel kémekről van szó, nem árt óvatosnak lenni.

Az elején le kell szögezni, hogy a Fekete táska nem akciófilm, sokkal inkább vérbeli, öreguras kémthriller, amit a párkapcsolati éllel fűszereztek meg, szintén nem a bevett módon. Nem egy új Mr. és Mrs. Smith van terítéken, itt szinte minden konfrontáció csendben zajlik. Természetesen ez sokakat taszíthat, holott a koncepció kiválóan működik. A cselekményt két vacsorajelenet foglalja keretbe és mindkét szegmens tömve van feszültséggel. A köztes események sem unalmasak, de az abszolút csúcspontot egyértelműen a kezdeti feltérképezés, majd a megoldás nyújtja.

Sok múlik a karaktereken, akikre szintén nem lehet panasz. George igazi biorobot, merev és gyakorlatias, aki fizikai erőszak nélkül is porrá tud zúzni valakit. Neje jóval földhözragadtabb, ám nem kevésbé profi, ha kell, bemocskolja a kezét, ha kell, manipulál. Elsőre talán nehéz őket összeegyeztetni, de ahogy haladunk előre, úgy válik egyre világosabbá, miért olyan gyilkos páros az övék. A mellékalakok nemkülönben telitalálatok, mindenki jól elkülöníthető jellem, lehet szánni őket, izgulni értük, drukkolni nekik.

David Koepp forgatókönyve pazar érzékkel vezeti az orránál fogva a nézőt, s vele együtt a szereplőket. Nem fogjuk az állunkat keresni a padlón a revelációk láttán, ám pont annyira okosan felépítettek a csavarok, hogy ne tűnjenek tudálékos művészieskedésnek, sokkal inkább egy tudatosan megkomponált játszma kreatív lezárásának.

A színészek számára jutalomjáték minden egyes figura, a show-t azonban egyértelműen Michael Fassbender lopja el. Cate Blanchett tündöklően veszélyes díva, Marisa Abela egészen kellemes meglepetés, és talán az övé a legszimpatikusabb karakter, de Tom Burke, Naomie Harris és Regé-Jean Page is szenzációsak.

Soderbergh nem szokott fércmunkákat kiadni, de az elmúlt néhány évben a kiemelkedő darabokkal is adós volt. Egészen idáig, a Fekete táska ugyanis a legjobb időszakát idézi. Úgy érződik nagyszabásúnak, hogy lényegében azt látjuk, ahogy emberek szobákban beszélgetnek. Mindezt feszültséggel, humorral és autentikus stílussal karöltve. A régi vágású kémthrillerek megidézése mellett szintén frappánsan int be a poligámiának, megkoronázva a házasság intézményét. Erre, ebben a formában nem sokan képesek, de pont ezért szeretjük az ezerarcú Soderbergh-et.