Nem tudom, hogy egyedül vagyok-e ezzel, de régóta szerettem volna bennfentesként megismerni a rendőrség munkáját. Hogy légy lehessek a falon a kihallgatószobában, leülhessek egy kávéval az eligazításhoz, megfigyelhessem, hogyan göngyölítenek fel a nyomozók egy ügyet apránként.

Szlavicsek Judit fiktív és valós elemeket is tartalmazó regénye, az Agave Könyvek kiadásában megjelent Doszpot nyomoz pont ezt adta meg nekem, ráadásul azzal, hogy a magyar rendőrség eseteibe kukkanthattam bele általa, még közelebb hozta hozzám az egészet. Mindezt hazánk talán leghíresebb nyomozójával, Doszpot Péterrel a főszerepben, akinek hírneve messze megelőzte őt – jószerint az is hallott róla, aki egy kő alatt élt évtizedekig. A könyv különlegessége, hogy Doszpot aktív bevonásával, visszaemlékezéseit és gondolatait felhasználva valósult meg, a szerző rengeteg órányi mélyinterjút készített a bűnüldöző legendával, hogy a karaktere mélyére áshasson.

Azonban a regény nem minden mondata fedi a valóságot, sőt! Ki van színezve annak érdekében, hogy olvasmányosabb, fordulatosabb legyen, noha az élet maga is produkál olyan történeteket, amik önmaguktól is eléggé meglepőek, sokkolóak. A regényt átszövő ügy, a boltosokat terrorizáló sorozatgyilkos nem kitaláció, amiképpen a Fenyő-ügy sem az, rengetegen hallottak róla annak idején – ezek adják azt az illúziót, hogy amit olvasunk, az a színtiszta igazság. De ahogyan a könyv hátoldala is fogalmaz, ez a történet 50% valóság, 50% fikció és 100% Doszpot, ez utóbbi pedig valóban így is van, ugyanis a BRFK valaha volt legfiatalabb gyilkossági főzsaruja uralja a lapokat:

megkérdőjelezhető stílusával, belső vívódásaival és különleges nyomozási eszközeivel eléri, hogy izgatottan várjuk, mivel rukkol elő legközelebb, a maga tökéletlenségében a tökéletes főszereplő.

Doszpot Péter figurája nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Doszpot nyomoz végig lebilincselő, helyenként valóban feszült, máshol pedig mókás legyen a ’90-es éveket hibátlanul megidézve (a tihanyi jelenetek maga a tömény nosztalgia!), még ha nem is minden párbeszéde olyan valóságszerű, mint amire számítanánk. Nem bánnám, ha Doszpotból a skandináv krimik mintájára visszatérő könyves nyomozó válna, aki ha nem is feltétlenül összefüggő ügyekben, hanem antológiaként, de vissza-visszatérne a hivatásához. Szlavicsek Judit (Viharcsapda, Hullámsír, Halál Tihanyban) van annyira tehetséges író, hogy akkor is működne ez a koncepció, ha a további kötetekben már nem fele-fele arányban vegyítené a fikciót és a valóságot, hanem a mérleg nyelve elbillenne az előbbi irányba. Az viszont biztos, hogy én 150%-ig olvasnám azt, hogy mi minden történt még Doszpottal a ’90-es évek után napjainkig bezárólag.

A kötetet köszönjük az Agavének/Magnóliának!

Kiemelt kép forrása: Libri Magazin