Az inspiráció végtelenül fontos. Múzsára mindenkinek szüksége van, akár szeretné beismerni, akár nem: ahhoz is, hogy reggel kikeljünk az ágyból, csak azt nem ihletnek hívjuk, hanem reménynek, kötelezettségnek, célnak. A kultúra sem különb ebből a szempontból. Az ősidőket leszámítva, amikor az emberiség először kezdett el alkotni, mindenkit másvalaki/másvalami inspirált. Az írókra is akarva-akaratlanul hatással vannak más művek, a környezetük, a tanulmányaik, a kutakodásaik. Éppen ezért ha egy mű hasonlít a másikra, az a legtöbbször ihletettségnek számít, mintsem másolásnak vagy lopásnak (persze ezeket nem a mi reszortunk hivatalosan megítélni, hanem az igazságszolgáltatásnak). Az éhezők viadala franchise megteremtője, Suzanne Collins is megkapta azokat a vádakat, hogy plagizálta Koshun Takami 1999-ben bemutatott könyvét, a Battle Royale-t, míg a másik tábor azzal védekezett, hogy csak hasonlít a két koncepció, az üzenetük más. Akármi is az igazság, az a kultúra szempontjából nem fontos. Az számít, hogy milyen lenyomatot hagytak, és miképpen képesek szólni generációkhoz.

A 2008-ban indult Az éhezők viadala sokkal szélesebb körben, globálisan volt képes megszólítani az olvasókat, amely többek között annak is köszönhető, hogy Hollywood felfedezte magának és 2012-ben bemutatták a belőle készült adaptációt. Katniss Everdeen, az elnyomó rendszerben tengődő átlagpolgár kálváriája ráhúzható bármilyen korra és műfajra, időtlen igazságokat és igazságtalanságokat vonultat fel. Collins ezt akár magától, akár a Battle Royale olvasása után találta ki, akkor is maradandót alkotott, amely önnön jogán vált kultikussá, az írónő magnum opusává. Egy ilyen horderejű alapanyaghoz pedig a lehető legminőségibb kiadás dukál, amely azok figyelmét is felkelti, akik inkább a küllemre kapják fel a fejüket, mintsem a tartalomra. A Moly statisztikái alapján az elmúlt 18 évben 17 kiadást ért meg a mű az Agave Könyvek gondozásában, amelyek között helyet kapott a kiadó eddigi legnagyobb vállalása, egy élfestett gyűjtemény, amely tartalmazza Collins trilógiáját (Az éhezők viadala, A kiválasztott, Futótűz), valamint annak első előzményét, az Énekesmadarak és kígyók balladáját.

Ennél a díszdoboznál pedig még nem láttam szebbet, mióta megtanultam olvasni.

Mindegyik kötet annak tartalmával harmonizáló, gyönyörű külcsínt kapott: a fecsegő poszáta (amely az ellenállók szimbóluma) különféle stációi uralja a borítókat, ugyanakkor a körítés minden könyv esetében más. Másképpen nyűgöz le. A színpompás, mégsem harsány összeállításoknak köszönhetően, az élénk dizájnnak és a többivel szimbiózisban lévő éldekorálással együtt Az éhezők viadala-gyűjtemény minden gyűjtő polcának az éke lehetne, akár díszdobozban, akár nélküle kerülnek fel. Bár manapság a kiadók bármilyen könyvre képesek ráhúzni az élfestést annak felkapottsága miatt, akár igényli a kiadvány, akár nem, Suzanne Collins regényeinek kollekciójához nagyon is dukál ez a megkülönböztetett figyelem.

Merthogy a csodás kinézethez értékes és nagy hatású belbecs is tartozik. Észak-Amerika romjaiból született Panem, ahol a magát tökéletesnek mutató Kapitólium tizenkét körzet felett uralkodik. Csakhogy a rendszer a velejétől romlott. A jómódban élő, előkelő kapitóliumi polgárok kéjes élvezettel figyelik, hogy a minden évben megrendezésre kerülő Az Éhezők Viadalán életre-halálra zajló küzdelmet vívnak a sokszor mélyszegénységben tengődő körzeti kiválasztottak, amelyet élőben követ a televízió. Történetünk főhőse, Katniss Everdeen a Tizenkettedik Körzetben él egyik napról a másikra húgával és édesanyjával, akikért bármit megtenne, így amikor a testvérét kisorsolják a viadalra, jelentkezik helyette. A trilógiában az ő szemén keresztül ismerhetjük meg annak a világnak a status quóját, amiben él, és élhetjük át belülről a viadalt, a Kapitólium viselt dolgait, a körzetek mindennapjait, a különböző emberi gyötrelmeket.

Collins tehetséges történetmesélő, aki képes emlékezetes karaktermomentumokat teremteni, de írásának valódi ereje inkább a sorsok lefestésében, az elnyomás érzékeltetésében rejlik.

Hogy a lábasban, folyamatosan forrósodó vízben üldögélő békánál mikor jön el az a pont, amikor cselekszik. Hogy a sarokba szorított patkány meddig vár ki a kétségbeesett támadással. Hogy miképpen lehet meglátni a nélkülözésben is az élet apró szépségeit. Az éhezők viadalának számomra ezek a legerősebb aspektusai, amikkel mindannyian azonosulni tudunk – ha tapasztalati úton nem is feltétlenül, empatikusan mindenképpen. Ez végigkíséri a trilógiát, miközben minél jobban megismerjük mind Katnisst és társait, mind a Kapitóliumot. Szerencsére egyik esetében sem fekete-fehér egyszerűségű minden, bőven vannak szürke zónák: például a körzetek szenvedéséről mit sem sejtő átlagpolgárok vagy éppen a hatalmat megízlelő ellenálló ugyanolyan kegyetlensége, mint ami ellen küzd. Azonban itt sem minden a kisember vegzálásáról, a hatalmon lévők viselt dolgairól és az élet igazságtalanságáról, vagyis a nagybetűs drámáról szól, Collins nem “nyomorpornót” írt. A viadalokon keresztül az izgalmi faktor is erőteljesen jelen van, amiképpen a romantika is felüti a fejét egy fordulatos szerelmi háromszög képében.

Negatív érzéseim ez utóbbi kapcsán voltak csak. Valljuk be, a szerelem nem egyszerű. Ki kell tapasztalni a saját és mások határait, csalódni is kell, hogy tanuljunk belőle, és meg kell tapasztalni a mélységek mellett a magasságokat is. Katniss két fiú közötti őrlődésének, ide-oda csapódásának is vannak átélhető, azonosulható részei, de még a logikátlannak ható, vagy az olvasónak nem tetsző döntések esetében is érteni lehet az érzelmi/értelmi hátteret. Senki sem tökéletes, Katniss is a maga kárán tanul. Azonban egy idő után még a legmegértőbb, toleránsabb és együttérzőbb énem is soknak találta néha az oldalváltásait, a belső monológjait, a hozzáállását az adott karakterhez. Katniss számomra túlságosan nagy amplitúdóval mozgott, a trilógia befejezése pedig ennek köszönhetően megosztó lett ebből a szempontból – nemcsak nekem, a visszajelzések alapján a rajongók számára is. Az éhezők viadala trilógia e kisebb hiányosság ellenére is letehetetlen, amihez értékes adalékot jelent a gyűjteményhez tartozó előzménykötet, az Énekesmadarak és kígyók balladája. Ez egyenesen a Kapitólium kulisszái mögé kalauzol minket, és annak későbbi elnökén, Coriolanus Snow-n keresztül ismerhetjük meg a múltat, illetve a viadalok létrejöttének eredetét. Ebben ugyanaz játszódik le kicsiben, mint a korábbi három könyvben nagyban, csak éppen képet kapunk arról, hogy mi miatt válnak a kapitóliumiak olyanná, amilyennek később megismerjük őket.

Idén jön a mozikba Az éhezők viadala: Az aratás hajnala című előzményfilm, amely Collins legutóbbi, azonos című könyvét dolgozza fel. Ez szintén megtalálható az Agave Könyvek felhozatalában, azonban az élfestett kiadások között különböző okok miatt nem kapott helyet. Az biztos, hogy helye lett volna benne, de a gyűjtemény így is tökéletes belépési pont azok számára, akiknek eddig kimaradt Az éhezők viadala-élmény, esetleg felfrissítenék az emlékezetüket az új regény/film előtt.

Az éhezők viadala díszdoboz valószínűleg minden idők egyik legnagyszerűbb kiadása nemcsak az Agave Könyvek kínálatán belül, hanem nagy általánosságban is. Aki a polcára teszi, az nem bánja meg.