Két nagyon fontos képregény is megjelent a közelmúltban, amelyek mindegyike olyan komoly, mindannyiunkat foglalkoztató témákat dolgoz fel látványos módon, mint az elmúlás, a gyászfeldolgozás és a célkeresés. A BRZRKR folytatása és a Végzek az óriásokkal egyaránt hiánypótló a maga nemében. Elmondjuk, hogy miért.
Nagyon fontos lenne a hazai képregénypiacnak, és eleve ennek a szubkultúrának, hogy ne csak olyan nagyobb cégek kiadásai kerüljenek az olvasók és gyűjtők kezébe, mint például a Fumax, a Szukits vagy éppen a Vad Virágok. A kisebb csapatok és alkotók művei között ugyanis rengeteg kincs lapul, ha jobban körülnéz az ember, csak éppen nem jutnak el a széles tömegekhez. Szerencsére nagyon sokat tesznek a radar alatt maradt címek megismeréséért a különféle események (képregényfesztivál, képregénybörze stb.), valamint maga a média is. Mások mellett mi is igyekszünk rendszeresen beszámolni a kevésbé populáris darabokról, most éppen a Panel Kalandor és annak imprintje, az UKKO Stúdió két újdonságát mutatjuk be.
Végzek az óriásokkal (Panel Kalandor)

2008 és 2009 között, 7 fejezetben jelent meg Joe Kelly és Ken Niimura képregénye az I Kill Giants az Image Comicsnál. Tavaly végre Magyarországra is eljutott az alkotás, ráadásul egy kötetbe gyűjtve. A hazánkban Végzek az óriásokkal címmel debütált kiadvány 256 oldalon meséli el Barbara Thorson történetét, aki nem mindennapi küzdelmet vív olyan óriásokkal, akik a békét fenyegetik. Csakhogy könnyen lehet, hogy kizárólag a lány látja őket. Kelly ügyesen egyensúlyoz a valóság és a fantázia között, és miközben ezt teszi, komoly érzelmi megpróbáltatások elé állítja olvasóját. A Végzek az óriásokkal ugyanis egyszerre elmenekülés a lét problémái elől, ugyanakkor mégis felhívja a figyelmet azokra.
Barbarán keresztül mindannyian átérezhetjük, hogy milyen az, amikor a saját óriásainkkal küzdünk, legyen szó a gyászról, a zaklatásról vagy bármilyen emberi érzelemről, amelyeknek a megélése néha túlságosan is megterhelő lehet a hétköznapok során.
A képregény ezen a folyamaton vezet végig ügyesen, végig megpendít azonosulható érzéseket, élethelyzeteket, karaktereket, gondolatokat. Nem véletlen, hogy az I Kill Giants több díjat is bezsebelt: egyedi történetmesélése, magvas mondanivalója és az olvasó felnőttként való kezelése mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy meghatározó olvasmánnyá váljon a témában, sőt akár hivatkozási pontként is jellemezhetjük. Ahogyan azt több nemzetközi sajtóorgánum is megtette. Ehhez pedig nagyban hozzájárult Ken Niimura vizuális stílusa is. A fekete-fehér rajzok úgy közvetítenek realizmust, hogy közben a dizájn nem feltétlenül valóságos: a látvány tükrözi a belbecset, hiszen ahhoz hasonlóan a valóság és a fantázia határán mozog. Az írás és a grafika tökéletesen kiegészítik egymást, és együttes erővel érik el, hogy a mű hatásosan építkezzen, egészen a végkifejletig, az elkerülhetetlenül bekövetkező érzelmi gyomrosig.
A Végzek az óriásokkal nem az a fajta képregény, amit popcornt majszolgatva lapozgatunk (persze a többit sem érdemes a maszatolás miatt, de értitek), hanem amin még azután is napokig, hetekig törjük a fejünket, hogy befejeztük. És nagyon kellenek ilyenek is a piacra a pusztán szórakoztatásra törekvő darabok mellett.

Cím: Végzek az óriásokkal
Alkotó: Joe Kely, Ken Niimura
Fordító: Bedekovics Ákos
Megjelenés éve: 2025
Oldalszám: 256
Egy történet, amely egyszerre nyers, megható és felejthetetlen. A Panel Kalandor gondozásában érkező kiadvány 256 oldalon meséli el Barbara Thorson történetét, aki nem hétköznapi küzdelmet vív. Egy olyan világban él, ahol óriások fenyegetik a békét – vagy talán csak ő látja így? A történet bravúrosan egyensúlyoz a valóság és a fantázia határán, miközben mély érzelmi rétegei az olvasókat is próbára teszik.
A 2008-as megjelenése óta számos díjat elnyert képregény nemcsak a műfaj rajongóit nyűgözte le, hanem a kritikusokat is meggyőzte. A VÉGZEK AZ ÓRIÁSOKKAL különlegessége abban rejlik, hogy érzékenyen és őszintén mutatja be, milyen megküzdeni a saját démonainkkal – legyenek azok valóságosak vagy képzeletbeliek.
A történet sikerét mutatja, hogy 2017-ben filmadaptáció is készült belőle, amely tovább növelte a mű kultikus státuszát. A képregény azóta is hivatkozási pont maradt azok számára, akik egyedi, mély érzelmi hatással bíró történeteket keresnek.
BRZRKR 2. (UKKO Stúdió)
2021-ben indult el a Keanu Reeves által kigondolt történet. Az általa megalkotott hős megvalósításában Matt Kindt író, Ron Garney rajzoló és Bill Crabtree színező működtek közre, akik igazi Kickstarter-rekordot állítottak fel azzal, hogy a BRZRKR kampánya minden korábbi közösségi kalapozásnál nagyobbat szólt. A hatalmas érdeklődés nem véletlen, hiszen napjaink egyik legismertebb sztárja, az akciófilmekkel (John Wick, Mátrix) mennybe menő Keanu Reeves egy lényegében elpusztíthatatlan harcosként elevenedik meg a lapokon, aki abban hasonlít az emberekre, hogy válaszokat keres a létezésre, viszont azt is ki akarja deríteni, hogyan vethet véget az életének. A piros 18-as karika pedig nem díszként került a borítóra: valóban figyelmeztet, hogy a BRZRKR nem finomkodik. Miközben fokozatosan láttunk bele a berzerkernek tartott karakter életébe és múltjába, azt is megmutatták, hogy több ezer éves pályafutása során mennyi szenvedésen és brutalitáson ment keresztül. Miután 2024-ben hazánkban is bemutatkozott a képregény, 2025-ben megérkezett a folytatás is, amely szintén nem fogta vissza magát, sőt.
Ahogy egyre többet ismerünk meg B. múltjából, valamint abból, hogy az őt támogatóknak mik a céljaik, úgy merül fel egyre több kérdés: például a karakter önfelfedezései mit jelentenek hosszú távon? Képes egy ilyen lény szabaddá válni? És ha igen, az amerikai kormány szó nélkül hagyni fogja, hogy az egyik legerősebb fegyvere elsétáljon?
A sorozat #5-8. füzeteit összegyűjtő, Kötelékek című második kötet még mélyebbre rántja az olvasót B. eredetébe, az emberi természet legsötétebb bugyraiba, valamint a brutalitás új szintjeire. A BRZRKR egyik különlegessége, hogy az alkotók képesek úgy megmártózni a trancsírban, hogy közben számos filozófiai kérdést boncolgatnak, amelyekre hol a lapokon, hol egy fegyverben, hol magunkban találhatjuk meg a válaszokat. B. történelmet végigkísérő legendája úgy tud földhözragadt lenni, hogy közben nagyon is elszállt, amit kiszolgálnak a fekete háttérre elhelyezett panelek is. A sokszor szellősen elhelyezett kockákban keveredik az elmosódottság a részletességgel, ami olyan hatást eredményez, mintha zsírkrétával lennének vastagon ábrázolva a történések. Nagyon érdekes kontrasztot kapnak így a lapok, amelyek színösszeállításai elérik, hogy többször is átpásztázzuk a szemünkkel minden centiméterét.
A BRZRKR hiánypótló a hazai képregényes palettán, egyetlen dologgal van probléma, de ez már az első kötet esetében is fennállt: még legalább kétszer ilyen vastagnak kellene lennie, hogy rendes adagot kapjunk a halhatatlan Keanu Reeves meneteléséből.

Cím: BRZRKR 2. – Kötelékek nélkül
Alkotó: Keanu Reeves, Matt Kindt
Fordító: Bedekovics Ákos
Megjelenés éve: 2025
Oldalszám: 136
Félig halandó, félig isten, erőszakra kárhoztatva és kényszerítve a B. néven ismert férfi újra útnak indul a világban. Számos kísérlet és küldetés után végre visszanyeri emlékeit eredetéről. De mit jelent ez a felfedezés a jövőjére nézve? Vajon B. megtalálta az igazi szabadságot? Talán igen, de mikor engedte valaha is el az amerikai kormány a legjobb eszközét?
Keanu Reeves folytatja képregényírói debütálását a New York Times bestsellerszerző társírójával, Matt Kindttel (Folklords, Grass Kings) és a legendás művésszel, Ron Garney-vel (Rozsomák, Amerika kapitány) együttműködve ebben a brutálisan erőszakos és érzelmekkel teli új sorozatban, amely egy halhatatlan harcos korszakokon átívelő küzdelmét meséli el.
A BRZRKR második kötet – Kötelékek nélkül című kiadvány a sorozat #5–8. füzeteit gyűjti össze.
A képregényeket köszönjük a Panel Kalandornak!



