Jodi Picoult számomra az, aki az anyás könyveket írja. Az amerikai szerző regényeit valahogy mindig felnőttek, szülők, nők kezében látom, tőlük hallom az ajánlásokat, a méltatásokat. Picoult témaválasztásai már szűkítik is a közönséget, pedig ha valakinek a könyveit mindenkinek lehetne ajánlani, az ő.

Nemrég, két vagy három évvel ezelőtt került először a kezembe egy Jodi Picoult-kötet, és bevallom, egészen addig észre sem vettem az írónő könyveit. Nem voltak jobban eldugva sem a könyvesboltokban, sem online, mint bármi más, egyszerűen az általa választott témák nem kúsztak még be az életembe. Egy kollégám ajánlására azonban elolvastam tőle a Bódító mézet és azonnal rajongója lettem.

Jodi Picoult, a tabuk mestere

Azt tudni kell Jodi Picoult-ról, hogy a könyveit nagyon jól körbe lehet rajzolni bizonyos szempontok szerint. Mindig van egy központi téma, egy viszonylag aktuális társadalmi kérdés vagy probléma, sőt azt is mondhatnám, hogy tabu, amit kiemel. Ez lehet az iskolai lövöldözés, a nemi erőszak, egy halálos betegség és a gyászfolyamat, a rasszizmus, a bevándorlók élete és a kirekesztettség vagy a nemi identitás kérdése. Klisés témáknak tűnhetnek, de Picoult számára ezek csak a vásznat adják.

Ezekre az érzékeny, esetenként megosztó témákra festi fel aztán a szereplőit és innen indul egy olyan szerteágazó történet, amelynek szálai nem ritkán a teret és az időt is átszövik. A karakterei hús-vér emberek, apák és anyák, gyerekek, testvérek, osztálytársak, szomszédok… olyan átlagos emberek, mint mi magunk, akiket megrázott, esetenként alaposan megrágott az élet.

Az aktuális, társadalmilag is fontos téma és a valóságos, emberi figurák mellett pedig mindig ott van valami speciális tematika, amibe az írónő a regény elkezdése előtt beleássa magát. A Bódító mézben például a méhészet kapott fontos, hangsúlyos szerepet és ezen belül bontotta ki egyes karakterek személyiségét megdöbbentően lírai módon, de a vad farkasok “nevelése”, az indián kultúra és hagyományok, sőt maga Shakespeare is előkerült már.

Aki ismeri és szereti Jodi Picoult könyveit az kapva kap az alkalmon, ha az írónő kiad egy újabb regényt, és így tettem én is. Amikor megláttam, hogy érkezik A bálna éneke, nem is néztem meg, miről szól, enélkül is tudtam, hogy el szeretném olvasni. Épp ezért ért meglepetésként, mikor rápillantottam a fülszövegre, hogy ez nem szimplán egy új kötet, hanem ez az írónő legelső, idehaza korábban még meg nem jelent bemutatkozó regénye.

A bálna éneke, családi dráma öt hangra

A bálna éneke főhőse Jane, az anya, aki egy veszekedés után elmenekül bálnakutató férjétől, méghozzá kislányával, Rebeccával együtt, akivel átszelik az Egyesült Államokat, hogy elérjenek Jane testvéréhez. Ez nemcsak menekülés, nemcsak fizikai utazás, hanem spirituális is. Jane-nek ugyanis rá kell jönnie, mit is akar az élettől, a saját életétől, mi az, amit megbánt, amit másként kellett volna, és mire is vágyik igazán. Míg autóval amerika poros útjait róják, Jane az emlékeiben a múltat járja.

Érzékeny, érzéki út az, amit bejárnak a szereplők, hiszen a kezdeti sokk, az anya-lánya páros menekülése mindenkit ráébreszt arra, hogy az élet megszokott, langyos monotonitása elvakít, a rutinok rabjaivá válunk. Leélünk úgy egy, két, nemritkán tíz évet is, hogy igazán nem érezzük jól magunkat, nem vagyunk önmagunk, kompromisszumokat kötünk a párkapcsolatunkban, a munkában, de eszünkbe sem jut, hogy változtathatnánk, kiállhatnánk magunkért, hogy lehet, sőt néha kell is kicsit önzőnek lenni.

Nemcsak ezt a gondolatot járja körül több szemszögből is az írónő, hanem a történetet is csavart módon adja elő. Öt szereplő szemén keresztül látjuk és elbeszélésük által ismerjük meg az eseményeket: Jane és lánya, Rebecca mellett a férj és apa, Oliver, a testvér, valamint egy ötödik figura tagolja fejezetekre a könyvet. Van emellett még egy csavar (a csavarban), ugyanis míg a felnőttek időrendben előre haladnak, Rebecca, a tizenöt éves kislány az egész kalandot visszafele bontja ki.

Először fura, már-már tévedésnek tűnik a koncepció, de fantasztikusan épül fel, áll össze és nyer értelmet minden. Rebecca már az első fejezetekben elárulja a végkifejletet, de annyira zavarosan emlékszik dolgokra, annyira sok minden csak érzések formájában maradt meg az emlékei között, hogy hiába érezzük, hogy valami nem stimmel, hiába olvasunk konkrétumokról, még nem fogjuk fel, mit is akar nekünk elmondani a kislány.

Ahogy halad a történet, és a felnőttek sorra építik fel nemcsak a jelent, hanem a múltjukat is, úgy nyer értelmet minden. Nemcsak az egészet kiváltó veszekedés, hanem az is, hogy a szülői minták, az örökölt sors hogyan is hat ránk, formál minket felnőtt emberré.

Mivel minden szereplő csak a saját szemszögéből tudja visszaadni a sztorit, kell mindenki és minden fejezet (minden ismétlődése ellenére) ahhoz, hogy a valóság összeálljon. Nem elég csak Rebecca impulzusokkal színesített, érzelemfókuszú, színes-szagos beszámolója, kell a szülők szikárabb, tényszerű leírása is. Nem csoda, hogy néha vadul lapozgattam össze-vissza a könyvben, újraolvastam bekezdéseket, hogy rácsodálkozzak, mi mindent nem vettem észre, mi mindennek, apró elszólásoknak nem tulajdonítottam jelentőséget.

Jodi Picoult első regénye egy család drámája. Olyan életekkel találkozunk, amilyenekkel nap mint nap, de az is lehet, hogy nem egy rokonunkra vagy kollégánkra, hanem saját magunkra ismerünk majd. A “szakértői” téma most sem maradhatott el, a bálnák mellett az almatermesztésről is sokat megtudunk, de picit döcögős, kiforratlan a stílusa itt, de már ez az első regény is átütő erejű. Innen lett Picoult még jobb, szinte mindig húsba vágó, zsigerig hatoló író.

A bálna éneke minden Picoult-rajongónak kötelező.

Cím: A bálna éneke

Szerző: Jodi Picoult

Fordító: Morcsányi Júlia

Megjelenés éve: 2026

Oldalszám: 416

Jodi Picoult első regényében öt részletesen kidolgozott elbeszélői hangot sző egybe, ezeken keresztül mesél a szerelemről, a veszteségről és önmagunk felfedezéséről. Egy anya, a lánya, és három nagyon különböző férfi hangján szól hozzánk.

A könyvet köszönjük az Athenaeum Kiadónak! A kötet megvásárolható a fenti borítóra kattintva.