A horror mindig is az emberi félelmek egyetemes kifejezője volt, amely vallásokon, kultúrákon és történelmi korszakokon átívelve képes megszólítani az olvasókat. James D. Jenkins és Ryan Cagle, a Valancourt Books szerkesztőpárosa erre a felismerésre építette első nemzetközi antológiáját, A sötétség szavai – Rémtörténetek a világ minden tájáról című kötetet, ami egy példa nélküli merítés több tucat nemzet horrorirodalmából (említésre méltó érdekesség, hogy ebben a gyűjteményben debütált a tengerentúlon Veres Attila Zsoldos Péter-díjas magyar író is). A könyv világszerte lelkes fogadtatásban részesült, így szinte természetes módon született meg a folytatás gondolata.

A borzalmak hívása még színesebb válogatással viszi tovább a világ körüli rémutazást, új tájak és új hangok felé nyitva meg az utat.

Az új kötet úgy ismétli meg az előző sikeres receptjét, hogy a határok kitolásával tovább is lép rajta. A Jenkins–Cagle páros ezúttal tizenkilenc ország íróinak történeteit válogatta össze, eredetileg tizenöt különböző nyelven született művekből merítve. A novellák stílusa szintén elég változatos, a pszichológiai horrortól a testhorroron és a weird fictionön át egészen a folk horrorig rengeteg irányzat képviselteti magát, így szinte garantált, hogy minden olvasó megtalálhatja a saját ízlésének megfelelő rémtörténeteket.

Ennyi különböző hang és stílus mellett természetes, hogy nehéz egységes képet alkotni a kötetről, de az olvasás során bennem is vegyes érzések alakultak ki. Némelyik novella inkább elgondolkodtatott, mintsem klasszikus értelemben megrémített. Ezzel alapvetően nincs is baj, hisz a horror egyik nagy ereje éppen abban rejlik, hogy direkt sokkhatás nélkül is képes feszültséget, szorongást ébreszteni. Ugyanakkor azt éreztem, hogy a kötet első felében mintha kevesebb kimagasló, emlékezetes történet kapott volna helyet: pár elvontabb íráshoz nehezebben tudtam kapcsolódni, és egy-két novellánál az is előfordult, hogy a szerzői szándékot sem feltétlen sikerült értelmeznem.

A második felében viszont érezhetően erősebb lett a válogatás, sokkal több elbeszélés lekötött, gyomron vágott és megborzongatott. Ha mégis megpróbálkoznék az átfogó értékeléssel, azt mondanám, hogy az olvasási élmény így is határozottan felfelé ívelt, a második rész mindenképpen balanszba hozta az elején érzett hiányokat.

Cím: A borzalmak hívása – Rémtörténetek a világ minden tájáról

Szerkesztette: James D. Jenkins, Ryan Cagle

Fordító: Ballai Mária, Bogár Levente, Farkas Veronika, Juhász Viktor, Kéri Andrea, Kleinheincz Csilla, Kolb Krisztina, Molnár Berta Eleonóra, Sárpátki Ádám, Sepsi László, Tót Barbara

Megjelenés éve: 2025

A World Fantasy- és Shirley Jackson-díjakra jelölt antológia második kötete ismét széles körű és különleges horrorválogatás, mely országok határait átlépve feszegeti a zsáner kereteit.

Egy befolyásos görög család hátborzongató hagyományokat őriz; egy észt falu gabonaszárítója rettenetesebb tragédiát rejt a vártnál; egy francia kislány megégeti magát, majd megszállottja lesz annak, amit a lángokban látott; egy haiti politikus, aki a hatalomért bármit és bárkit hajlandó feláldozni. A Valancourt Books szerkesztői újra világkörüli felfedezőútra indultak, hogy felkutassák különböző országok legkiválóbb írásait.

Három történetet szeretnék most külön kiemelni, amelyekért már önmagában is megérte végigolvasni A borzalmak hívását.

Anton Grasso máltai szerző A hangya című novellája torz példázat az emberi természetről. A történet középpontjában egy volt férj kicsinyes bosszúja áll, aki képtelen feldolgozni, hogy felesége elhagyta, ezért egy tortába rejti végzetes ajándékát. A novella sötét humorral átszőtt, de mélyen hátborzongató portré az önzésről, és valóban jó bizonyítéka, hogy Grasso miért lett Máltán a horror szinonimája – neve ott éppúgy összefonódott a műfajjal, mint Stephen Kingé Amerikában.

Mélanie Fazi francia szerző Hamuálmok című elbeszélésében egy fiatal lány mentális leépülését követjük, aki egy tűzben látott – vagy látni vélt – főnixmadár megszállott keresésébe temetkezik. A novellát végigkíséri a természetfeletti sejtetés, miközben a felszín alatt érzékenyen járja körül a különféle függőségek lélektani hátterét. Talán az egyik legkülönlegesebb atmoszférával bíró szöveg, az utolsó betűig magával ragadott.

Személyes kedvencem, Konsztandínosz Kélisz Elsőszülött című műve pedig a klasszikus görög tragédiákat idézi meg: egy fiatal pár küzdelmét mutatja be, akik a nő családjának sötét örökségével próbálnak szembeszállni, és mindenáron megóvni gyermeküket. Ennél többet kár is lenne elárulni, de a feszültség itt szinte fizikai valóságként nehezedik az olvasóra, a lezárás pedig katartikus.

A gondos szerkesztői munkát dicséri, hogy minden novella előtt rövid bevezető ismerteti az adott ország horrorirodalmát, illetve jellegzetes hagyományait, így az egyes művek mögött kirajzolódik a helyi kultúrák mélyebb kontextusa. Számomra még izgalmasabb volt ezekkel az előismeretekkel fejest ugrani,

létező babonák, hitvilágok, politikai–történelmi tapasztalatok lenyomataiként olvasni a szövegeket.

Szimpatikus adalék még a könyv elején található térképes áttekintő, ami segíti a földrajzi eligazodást, a kapcsolódó történetek egy-egy rövid, frappáns ismertetőjével. A kötetet hangulatfestő fekete-fehér illusztrációk is díszítik, illetve újfent pluszpont jár az elegáns fekete éldekorért – nagyban hozzájárul, hogy a külcsín önmagában is hangulatteremtő legyen.

Összességében A borzalmak hívása egy igényes és értékes antológia, amely a horror műfaj sokféle arcát mutatja meg az amerikai-brit tengelyen túl. Bár a történetek színvonala helyenként ingadozó, ez tulajdonképpen minden hasonló gyűjteményre ráhúzható kritika. Egészében véve továbbra is rendkívüli vállalkozásról beszélünk, ami elődjéhez hasonlóan megmutatja, hogy a félelem hogyan ölt különböző formákat szerte a világban. A horrorrajongók polcán mindenképpen ott a helye – és őszintén remélem, hogy Jenkins és Cagle egy harmadik köteten is dolgoznak már valahol a háttérben…

A kötetet köszönjük az Agavének! A regény megvásárolható a fenti borítóra kattintva.