De nemcsak a regény hozott idegállapotba, hanem a szereplői is. Nem hiszem, hogy valaha is drukkoltam volna ilyen nagy elánnal annak, hogy egy-két karakter kapja meg úgy istenesen a magáét. Legszívesebben én magam ráztam volna meg őket a válluknál fogva, hogy kapják már össze magukat… de ne rohanjunk ennyire előre.

Nicole Trope a zsáner, a pszichothriller kedvelőinek valószínűleg nem lesz olyan ismeretlen, mint nekem, aki nemrég fedezte fel, hogy már idehaza is több könyve megjelent az ausztrál írónőnek. Trope a lélektani thrillerek egyik sikerszerzője, mondhatjuk hogy lendületes léptekkel halad a műfaj királynőjének, Freida McFaddennek a nyomában.

Trope legújabb könyve az alig háromszáz oldalas A terapeuta elsőre a borítójával hívta fel magára a figyelmemet, majd a sztori leírása győzött meg arról, hogy ezt nekem el kell olvasnom. És nem sejtettem, hogy a vérnyomásom úgy hullámzik majd, mintha a bécsi Prater valamelyik látványosságára váltottam volna egy kéteurós jegyet.

A terapeuta, aki maga is kezelésre szorulna

A főhős, Lana, a címben is kiemelt terapeuta imádja a munkáját, és jó is benne, ezt nem vehetjük el tőle. Nyilván valamit kompenzál, valami gyerekkori trauma vezérelte a pszichológusi pályára, de van érzéke az emberekhez, ismeri és kiismeri őket. Ami pedig a legfontosabb, mindenkinek segít és nem (vagy csak ritkán) mond nemet.

Na, ez vezeti bele egy olyan egyirányú utcába, ahonnan kitolatni sem nagyon lehet, csak áterőltetni magunkat az egyre szűkülő falak között, míg már nemcsak a visszapillantókat gyűrjük a kocsi alá, de a festéket is széles sávokban karmoljuk le az autóról. Mire Lana, mint Szörnyella de Frász kiverekszi magát ebből a helyzetből, nemcsak neki, de az olvasónak sem marad egy ép idegszála sem.

Rég idegesített fel regény annyira, mint ez a könyv

Lana elvállalja Sandy, egy fiatalos, csodaszép, kétgyerekes anyuka kezelését, akit úgy tűnik, nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is bántalmaz a férje. A családjuk kívülről látszólag idilli, tökéletes és irigylésre méltó, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy a színfalak mögött súlyos tragédia húzódik. Lana úgy érzi, könnyen segít majd Sandyn, ám nem is tévedhetett volna nagyobbat.

Lana egyre több gyanús dologra lesz figyelmes, és egy idő után már az ösztönei, több éves szakértelme is cserben hagyja, egyszerűen nem tudja eldönteni, mi a valóság, és mi a képzelet műve. Maga sem tudja, miért, de ő lesz egyre kétségbeesettebb, bizonytalanabb, és mikor eltűnik a páciense, akkor szakad el nála az utolsó cérnaszál. Önjelölt nyomozásba kezd, és amit a végén talán, na arra senki sem számított.

Nem is pszichothriller ez, hanem soapthriller

A pszichothriller nálam Stephen Kingnél kezdődik, az amit Nicole Trope (és vélhetően Freida McFadden is) ír, az inkább olyan, mint egy latin-amerikai szappanopera, egy török drámasorozat, azaz egy szappanopera.

A terapeuta szereplői klisések, sőt olyannyira kétdimenziósak, hogy már-már idegesítően nem is tudnak, akarnak vagy képesek másként viselkedni, mint amit a műfaj skatulyája szabta keret ad nekik. A történetben is hamar kilóg a lóláb, ha a végső és konkrét megoldásra nem is jön rá az olvasó, azt azért érzi, kik lesznek a végén a tettesek.

Az oldalakon a szöveg hömpölyög, sodorja magával az olvasót, szinte egy perc nyugalma nincs a szereplőknek, de nekünk sem. Mindig történik valami, sőt egyre több és hatalmasabb, meghökkentőbb, ami miatt nem tudod letenni, abbahagyni vagy félretenni. Amennyire sablonos minden, annyira működik. És miért? Mert kiváltja az emberből az elemi, zsigeri ösztönöket, a legegyszerűbb, pontosan körülrajzolható, mindig gombnyomásra aktiválódó érzelmeket.

Irigység, gyűlölet, utálat, lenézés… egy kedves gondolat nem fordult meg a fejemben a szereplőkkel kapcsolatban, bizony, még a főhőssel, az áldozattal vagy épp a tettessel szemben sem. És ezért olvastam ki alig két-három nap alatt, mert fizikai vágyat éreztem azért, hogy a szereplőkkel valami rossz történjen. Mert mondom, ilyen nincs, hogy emberek ennyire buták, szemellenzősek, manipulatívak legyenek.

Érzelmekkel és érzésekkel túlfűtött minden oldal, egyszerű felépítésű mondatok, szikár, lényegretörő, pörgős párbeszédek követik egymást. Nincs idő körbenézni és rácsodálkozni a tájra, egy kellemes napra vagy a családi idillre, mert kell a hely, kellenek a szavak az ármánykodásra, a rosszindulathoz, a manipulációhoz, a feszültséghez, a sejtetéshez és a rejtélyhez.

Egy-két fordulatot nem kezelt túl jól Trope, a sejtetéstől, meg az olvasó elől szándékosan elhallgatott információktól a falra mászom, szóval a könyv vége nem lett olyan kerek, élvezetes, mint az első kétharmada. Mert azt piszkosul élveztem, még ha nem is akarom elhinni, hogy ez a műfaj ennyire a hatása alá tudott keríteni.

Ez a szappanthriller tökéletes strandolvasmány, mert szinte egy nap alatt kiolvasható, könnyű (a drámai történetek ellenére is, mert nem megyünk semmilyen társadalmi sztoriban igazán mélyre, bár bedob 2-3 érzékeny témát), és pörgős. A terapeuta eszembe is juttatta, miért szerettem egykor annyira a török sorozatokat, ott is azért drukkolt az ember, hogy a gonosz minél előbb elnyerje büntetését, és még a jókat is szidtuk a tévé előtt, amikor össze-vissza bénáztak.

Cím: A terapeuta
Szerző: Nicole Trope
Fordító: Bohák Ildikó
Megjelenés éve: 2026
Oldalszám: 336

Nekem elmondhatsz bármit.

A terapeutaként dolgozó Lana imádja a munkáját. Szereti hallgatni az embereket. Érdekli, hogy milyen félelmekkel küzdenek, miért aggódnak, vagy éppen milyen titkokat rejtegetnek. És arra törekszik, hogy soha ne kerüljön túl közel a pácienseihez.

Aztán megismeri Sandyt. A nő könnybe lábadt szemmel mesél a férjéről, Mike-ról. Lanát mélyen meghatja a nő sérülékenysége, és szinte elvarázsolja a gyönyörű zöld szempár, amely nyugtalanítóan ismerősnek tűnik neki. A nő azt állítja, hogy az arcán éktelenkedő zúzódás csupán baleset következménye. Ám miután Sandy távozik a rendelőből, Lana észreveszi a zsebkendőn hagyott foltokat: kék, sárga és lila sminket. Itt nem stimmel valami. A monokli nem hagy ilyen nyomokat! Eltakarni próbált valamit, vagy inkább színlelt?

Aztán nyoma veszik Sandynek. Lanát pedig azzal vádolják, hogy köze van a nő eltűnéséhez. Sandy férje az egyetlen ember, aki tudhatja az igazságot. Mike azt állítja, hogy ő is kétségbeesetten keresi a válaszokat, és meg akarja találni a feleségét, még mielőtt túl késő lenne.

De ki hazudik? A megtört férj? Vagy az eltűnt feleség? Esetleg a terapeuta, aki ismeri a titkaikat?

A kötetet az Álomgyár Kiadótól kaptuk, köszönjük!