Megint kiderült, hogy nem mindig érdemes hinni az amerikai kritikáknak: bár a Kiválasztottak szinte minden fórumon borzasztó értékeléseket kap, érdekes gondolatokat és megoldásokat tartogat. 

A film úgy kezdődik, mintha Mike White hamarabb készült volna el A Fehér Lótusz új évadával. A híres színésszel, Mike Tylerrel (Chris Evans) és az ő menedzserével (Sam Richardson) ülünk egy autóban, és egy olyan jótékonysági eseményre utazunk, amely a klímaváltozásra akarja felhívni a figyelmet. Nagyjából be tudjuk lőni, mi történik egy ilyen eseményen: a politikai, gazdasági és kulturális elit szépen megveregeti egymás vállát, születik pár látszatdöntés, majd végül nem változik semmi. És bár Mike tagja ennek a privilegizált csoportnak, épp ebből van elege, ezért azt tervezi, hogy egy beszédben szembesíti a vendégeket a valósággal. Csakhogy vannak, akik ezt radikálisabb módon tervezik, Joan (Anya Taylor-Joy) vezetésével egy különös vallási szekta három áldozat bemutatásával akarja megakadályozni a közelgő világvégét. Mike pechére ráadásul a csapat valamiért úgy gondolja, ő a megénekelt hős. 

Romain Gavras filmje hamisítatlan eat-the-rich moziként indul, az elmúlt években népszerűvé váló tendenciára ráülve nevet egy jót azon, mennyire felszínes és kisszerű a világnak az a része, akik a hatalom nagyobbik hányadát birtokolja. Veszélyes vizekre evez ezzel a rendező, mert a közelmúltban annyi hasonló mű készült, hogy nehéz új szemszögből bemutatni a gazdagok szenvedését. Gavras azonban jó egyensúlyt talál abban, hogy egyszerre mutatja meg, hogy a vadkapitalista üzletemberek miként zsákmányolják ki a földet, de azt is, mennyire üres tud lenni a liberális jóemberkedés, hogy tud ez átcsapni szlogenek és közhelyek puffogtatásába.  Ráadásul a szatíra jelentős részét a színészek megoldják: Vincent Cassel és Salma Hayek Pinault alakít szórakoztatóan egy oligarchia házaspárt, de Chris Evansről is elmondható, hogy kevés filmben kapott ennyire jó lehetőséget: Mike szerepében egyszerre mutathat meg egy maszkulin hőst, aki szépen lassan szembesül a küldetésével, de közben egy olyan férfit is, aki arra az egyszerű kérdésre akar választ találni, hogy ki ő valójában. És ezen az úton van lehetősége viccesnek, elszántnak, és igazán drámainak is mutatkozni. 

Ettől függetlenül kétségtelen, hogy a film egy adott ponton sok nézőt fog elveszíteni. Amikor ugyanis Mike-ot és társait túszul ejti a Joan vezette szekta, hirtelen tónust vált a sztori. Ettől kezdve más irányba kanyarodik a történet, a fókusz inkább a hiedelemrendszeren lesz. Kiderül, hogy a lány szülei vulkánokat kutattak, ő pedig idővel fejébe vette, hogy beszél a természettel, és csak akkor kerülheti el a közelgő apokalipszist, ha feláldoz három embert. És annak ellenére, hogy talán kiderült, én mindent összevetve kedvelem ezt a filmet, értem, ha valakinek már sok lesz ez a szál. Tény, hogy Romain Gavras itt nem tudott minden pillanatot megfelelő komolysággal bemutatni, és néhány túlzás már valóban inkább nevetségesnek hat, még ha erre jól is reflektál Vincent Cassel karakterén keresztül a film. És persze sokat tesz az egyensúlyért Anya Taylor-Joy, aki finomsággal és vonzerővel ruházza fel Joant, ami miatt nem válik paródiává a vallási fanatikus huszonéves karaktere. 

De mindezt meg lehet bocsátani, mert a rendező egyébként nagyon izgalmas kérdéseket vet fel. A film nézése közben elsősorban ez az érzés kapott el, hogy mennyire a korszellem része mindennek az azonnali cinikus olvasata. A legtöbben szkeptikusok vagyunk, a legtöbb helyzetben azonnal azt keressük, ki és miért akar minket átverni. Gavras egyik nagy húzása viszont épp az, hogy képes úgy bemutatni Joanékat, hogy ha hitrendszerük nem is válik elfogadhatóvá a néző számára, tudjuk őket tisztelni azért, amilyen kérlelhetetlenül képviselik a saját igazukat. Főleg azért, mert ezáltal értjük meg az egész film üzenetét. Gavras nemcsak kontextusként használja a környezetvédelmet, hanem arra is felhívja a figyelmet, hogy a változásra valóban csak akkor van esélyünk, ha elkezdünk hinni valamiben, és tenni is érte. Illetve ami talán a legfontosabb: mindenkinek áldozatot kell hoznia, akkor is vállalnunk kell a felelősséget, ha mi személyesen is kockáztatunk a döntéssel. 

Messze nem tökéletes film a Kiválasztottak, de egészen biztosan sokkal jobb annál, amit a nemzetközi kritikák sugallnak. Nem jön majd be mindenkinek, de aki ad neki egy esélyt, különleges élménnyel gazdagodhat.