Teljesen más élmény olvasni valamit egy magyar író tollából, mint olvasni valamit magyarra fordítva. Az a saját tapasztalatom, hogy egy fordítás valahogy mindig az irodalmi szóhasználatra törekszik és sokkal szebben megmunkált a szöveg, mint az a hétköznapi nyelv, amit az ember a mindennapjaiban használ. Aki magyarul ír, az hajlamos ezeket a köznyelvi fordulatokat is beemelni, használni, amiktől számomra kissé egyszerűvé válnak a mai magyar könyvek. Persze kivételek mindig vannak.

Hidasi Judit legújabb regénye, a Gyilkosság a révnél inkább az előbbiek, mint a kivételek táborát erősíti. A nyelvezet egyszerűsége illeszkedik a könyvben szereplő könnyed, egynyári történethez, és nem is akar több lenni, mint egy olyan olvasmány, amit a strandon fekve, a napsütéstől kissé bágyadtan is nyomon lehet követni. Könnyen csúszik, akárcsak a sok fröccs és lecsó a könyvben.

A történet egy Duna-parti kisvárosban, az idilli Révligeten játszódik, ahol egy hullát vet partra a folyó. A városka teljesen felbolydul, a kellemes, pihentető, nyugodt nyári napoknak vége, senki sem tud napirendre térni nemcsak a holttest megjelenése, hanem a gyilkosság ténye felett sem. Az áldozatot ugyanis megölték, nem véletlenül esett a vízbe, de hogy ki a tettes, azt senki sem tudja. Habár a rendőrség nyomoz, a gyilkos nyomába ered a Révligetbe nemrég visszatért Andrea is, aki maga is több titkot rejteget.

Többek között azt, hogy magában beszél

A Gyilkosság a révnél egy tényleg egyszerű, viszonylag gyorsfolyású történet, és a meglepetést talán csak a gyilkosság indítéka, nem pedig a gyilkos kiléte szolgáltathatja. Kissé olyan volt ez a krimi, mint azok a tinédzsereknek szóló könyvek, amiket Thomas Brezina írt, és amúgy faltam is mindegyiket mikor tizenéves voltam. Ma viszont már egy kicsit kevesebb direkt (kiszámítható) mozzanatot és egyértelmű sejtelmességet, viszont kidolgozottabb történetet várok egy krimitől.

Habár a regényének krimiségével nem vagyok kibékülve, Hidasi Judit az atmoszférateremtésben nagyon is jó munkát végzett. Amikor felfesti a helyszíneket, amikor a tájról, a városkáról és az ételekről mesél, azok a bekezdések a könyv szerintem legerősebb pontjai. Ezekből lehetett volna sokkal több. Egyszerűen jó érzés megmártózni Hidasi képeiben, jólesik a léleknek a gyerekkorból ismerős sok-sok szín, íz és illat, és ha esetleg nem is éltünk volna át hasonlót gyerekként, még akkor is nosztalgikus hangulatba kerülünk.

Sajnos pont ezekből a szuper leírásokból van kevés, mert bármennyire is varázsvilág Révliget, ahova lényegében be se tette a lábát a sok szempontból valóban káros 21. századi modern technológia, és megrekedt valahol a 80-as és a 90-es években, helyszínként mégis működik. A lakói sokkal közvetlenebbek, ismerik egymást, figyelnek egymásra és mi olvasók is úgy járkálunk a házak között, mint régi ismerősök. Persze van, amikor ez már hátrány a való életben, de mégis idilli, álomszerű helyszín.

A leírásoknak sajnos híján vagyunk, ellenben a furcsa, idegennek ható párbeszédekkel, amik igazán nem is építették a karakterek közti dinamikát, nem mélyítették a kapcsolatot.

Engem zavart az is, hogy a főszereplő, Andrea, de több más szereplő is folyamatosan maga elé, magukban beszél, motyog. A belső gondolatok átadásának van más, szerencsésebb módja is, ez, hogy rendszeresen és hangosan kimondtak egyesek mindent, ráadásul társaság nélkül…, zavaró volt, és kissé a török sorozatok világát idézte. Ott szoktak a szereplők néha egy-egy vita után, a semmibe révedbe hangosan gondolkodni.

A könyvben elhangzó párbeszédek sajnos néha amúgy sem voltak természetesek, főleg a főhős segítője, Márk kapott olyan szerepet (és sokszor olyan szavakat a szájába), ami teljesen idegen egy mai huszonévestől. És itt kanyarodok vissza a bevezetőre, hogy van, amikor a hétköznapi szóhasználat nem feltétlenül segít, inkább távolabb helyezi az olvasót a szereplőktől. Nem kell persze ismerni egy adott generáció nyelvezetét, meg mindenhol akadhatna fura madarak, de akkor ezekre jobban rá kellene erősíteni.

A Gyilkosság a révnél egy tipikus strandolvasmány, amit a napra kifeküdve egy nap alatt is le lehet pörgetni, de ha netán beleszundítanánk két fejezet között, akkor is könnyen újra felvehetjük a fonalat és folytathatjuk. Az már más kérdés, hogy én nem hiszem, hogy következő kalandján is Andreával tartok, mert bár a sok-sok lecsózás meg a Duna meghozta az étvágyamat és a kedvemet egy biciklitúrára a Dunakanyarhoz, a kotnyeles nyomozónő nem lopta be magát a szívembe.

Itt az ideje pótolni a kortárs magyar krimiket, pontosabban az írónők regényeit, kíváncsi vagyok, milyen Patkó Ágnes, Mészöly Ágnes vagy Szlavicsek Judit stílusa, krimije és persze főhőse.

Cím: Gyilkosság a révnél
Szerző: Hidasi Judit
Megjelenés éve: 2026
Oldalszám: 336

A Duna nem adja könnyen a titkait…

Amikor a folyó egy holttestet sodor Révliget partjára, a békés kisváros lakói döbbenten ismerik fel az áldozatot: a gimnázium közkedvelt igazgatóját, akiről senki sem tudna rosszat mondani. A rendőrség szerint egyszerű ügynek tűnik – Andrea azonban érzi, hogy valami nagyon nincs rendben.

Egy nyugodtabb élet reményében költözött vissza Budapestről szülővárosába. Citromfűillatú kertekre, romantikus esti csónakázásokra, lassú nyári napokra és egy olyan helyre vágyott, ahol mindenki ismeri egymást. De rá kell döbbennie, hogy a kedves mosolyok mögött régi sérelmek, elhallgatott történetek és gondosan őrzött titkok lapulnak.

Andrea egyre több mindent tud meg a csendes kisvárosról és annak lakóiról, mindeközben újabb furcsa események borzolják a közösség életét. Lassan kirajzolódik előtte egy évekkel korábbi tragédia története, amelyet eddig elmostak a múlt hullámai.

Révligeten azonban az igazság sosem marad sokáig a mélyben.

Hidasi Judit sikerszerző hangulatos, romantikus szálakkal átszőtt krimije a Duna-parti nyarakról, a kisvárosi pletykákról és a rejtélyekről mesél, amelyek előbb-utóbb mindig a felszínre törnek.