Spielberg a vizuális történetmesélés nagymestere. Még a leggyengébb filmjeinél is érződik, hogy egy biztos kezű rendező dolgozott az alapanyagon, nem beszélve azokról a mesterműveiről, melyekkel örökre beírta magát a filmtörténelembe. Amikor megjelent A leleplezés napja első előzetese, nem volt nehéz beleképzelni magam egy olyan 80-as vagy 90-es évek idején élő ifjú filmrajongó bőrébe, aki a nagy nyári blockbuster-szezont egy Spielberg-filmmel kezdte. Jóleső érzés, nem tagadom.

Spielberg ugyan több filmmel is érkezett az elmúlt tíz évben, melyek között volt adaptáció, remake, politikai thriller, vagy épp önéletrajzi ihletésű alkotás, A leleplezés napja kicsit eltér ezektől. Nem csak műfajában, de már amiatt izgalmasnak tűnt a projekt, hogy egy ízig-vérig eredeti történethez nyúl, mely egy az egyben a rendező fejéből pattant ki.

Azért azt tegyük hozzá, hogy Spielbergnek elég volt felidézni az E.T. – A földönkívüli, a Harmadik típusú találkozások, vagy az X-akták eseményeit, és így már adott is a recept. Mit titkol a kormány előlünk? Mi ennek az oka? Ezeket a kérdéseket igyekszik megválaszolni Dr. Daniel Kellner (Josh O’Connor), Hugo Wakefield (Colman Domingo) és Margaret Fairchild (Emily Blunt), akik a politikai és nagyvállalati erőt képviselő Noah Scanlonnal (Colin Firth) játszanak bújócska-fogócskát. A kezükbe került ugyanis valami, amivel leleplezhetik mindazt, amit évtizedeken át a színfalak között műveltek a tudjuk-kik a tudjuk-kikkel!

Sokáig egyébként csak tapogatózunk a sötétben, nincs egyértelműen a szánkba rágva, hogy mi folyik körülöttünk, de ezzel nincs is gond. Ha őszinték vagyunk – és ezzel valószínűleg Spielberg is tisztában volt – ebben a sztoriban nem a földönkívüliek létezésének a ténye, hanem az ügy felgöngyölítésének mikéntje és az eltusolt ügyek adnak inkább okot a kíváncsiságra. Valamit azért érdemes leszögezni: ez a film nem magyaráz meg mindent a végére sem, sőt bizonyos esetekben a kelleténél nagyvonalúbb is. Ez volt amikor működött és a rejtéllyel járó feszültséget növelte, de néha nem ártott volna kétszer is átgondolni az események logikai felépítését.

Ha valaki az új Világok harcára vagy egy Emmerich-féle alien-inváziós sci-fi-akcióra számít, az lehet csalódni fog. A leleplezés napja inkább a már említett Harmadik típusú találkozásokat idézi meg, mely többet moralizál, társadalomkritikusabb, nagyobb hangsúlyt fektet a karakterdrámára, az akcióknak viszont nem tulajdonít akkora szerepet. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne a film látványos, vagy ha épp a helyzet azt kívánja, akciójelenetekben erős. Szokás azt mondani, hogy az operatőr a rendező szeme. Nos, ez Janusz Kaminski és Spielberg esetében hatványozottan igaz. Legyen szó egy egysnittesből indított üldözésjelenetről, egy vonaton menekülős szekvenciáról, vagy épp egy zacskó pehely kiöntéséről, ez a páros ugyanakkora elánnal álmodja vászonra ezeket. Vagy inkább trió? Azért ne feledkezzünk meg a most 94 éves John Williamsről sem, akinek a szimfonikus zenei aláfestése szintúgy nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy maradandó moziélményben legyen része a nézőnek.

Cseppet sem hibátlan film A leleplezés napja, de minden benne van, amiért szeretjük Spielberget. A gyermeki lelkesedés, az örök optimizmus, a kíváncsiság, és egy kis útravaló.