Nem, most nem a választási kampány legfrissebb szlogenjeiről számolunk be, hanem a SkyShowtime új, The Madison című sorozatáról, ami hozza a Taylor Sheridan műveinek klasszikus erényeit, de egészen más oldalról közelít, mint azt ebben az alkotói univerzumban megszokhattuk. 

Taylor Sheridan az elmúlt évtizedben az egyik legfontosabb televíziós alkotóvá vált. Annak ellenére, hogy olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Sicario vagy a Wind River, igazán a televízió képernyőin találta meg a számítását, a Paramount pedig jó döntést hozott azzal, hogy bizalmat szavazott az író-rendezőnek, ugyanis sorozatai (például a Yellowstone franchise, a Tulsa királya, a Kingstown polgármestere, Az olajügynök) kritikai és közönségsikerek, a Yellowstone pedig egyértelműen a stúdió legnépszerűbb produkciója volt. 

Sheridan maga is igazi mohikán Hollywoodban, Texasban él családjával, és igyekszik közeledni a klasszikus életmódhoz, ebből fakadóan nem meglepő, hogy sorozatoknak is van egy jól körülhatárolható világképe: arról tanúskodnak, hogy valami kiveszett a kortárs világból, de talán a természet közelében ennek egy részét még megszerezhetjük.

A The Madison története szerint Stacy (Michelle Pfeiffer) és lányai klasszikus nagyvárosi lakosok, el sem tudnák képzelni magukat olyan környezetben, ahol nem minden érhető el húsz perc alatt. Egy egész családot érintő eset miatt azonban rövid időre vidékre kell költözniük, apjuk, Preston (Kurt Russell) kedvenc vidékére. Innentől két fontos kérdés lesz: képes lesz-e a család beilleszkedni az új helyen, illetve túllépnek-e azon a veszteségen, ami mindannyiuk életét meghatározta. 

A The Madison két szempontból sem adja könnyen magát. Egyrészt meglepő, de kifejezetten bátor alkotói döntés, hogy a teljes sorozat a gyász, a veszteségekkel való együttélés motívuma köré szerveződik. Míg Sheridan korábbi munkáiban a dráma és a társadalmi üzenet mellett nagyon fontosak voltak az akciószekvenciák, itt klasszikus értelemben mozgalmas jeleneteket alig látunk, szinte kizárólag olyan szcénákkal operál a széria, amelyekben néhány ember beszélget, esetleg elmerülünk a tájban. Ezáltal a sorozat egyrészt sokat vár a nézőtől, másrészt szinte teljesen a karakterekre alapoz, és pont ez lesz az, amihez kell a türelem, és ami miatt nem érdemes két rész után kaszálni a sorozatot, pedig bevallom, könnyen lehet, hogy ha nem kötelesség miatt nézem, én így tettem volna. 

Kezdetben ugyanis nagyon sematikus az alapkonfliktus, és a karakterek sem lépnek túl a sztereotípiákon.  A város-vidék ellentét persze valós dilemma, de itt helyenként szinte komikus az oldalválasztás: New Yorkból csak egy utcai rablást látunk, ezzel szemben a vidék idilli képekkel és zenékkel andalít. A harmadik részben azonban történik valami: a karakterek végre árnyaltabbá válnak, elkezdenek közöttük olyan interakciók zajlani, amelyek már sokkal közelebb állnak a valósághoz. Ennek kulcsfigurája lesz Preston és Stacy legnagyobb lánya, Abigail (Beau Garrett), akinek érdekes a múltja, van egy stílusa, nem minden jelenetben reagál épp úgy, ahogy várnánk. Ebből a karakterekből lenne többre szükség a folytatásban, hogy megtalálhassa az egyéni hangját a sorozat. 

Két dolog viszont biztos: az operatőri munkán és Michelle Pfeiffer alakításán semmi nem múlt. A Madison folyó környéke főszereplővé lép elő a történetben, Pfeiffer pedig mindent kihoz a karakteréből, általa még az erőteljesen szappanoperába hajló jelenetek sem lépnek túl a jóízlés határán. Kurt Russell inkább a kötelezőt hozza, de neki a karaktere is inkább építkezik a toposzokra.

A The Madison izgalmasan közelít a Sheridan által gondosan épített neowestern világképhez: ugyancsak a Föld, és azáltal az emlékek, az identitás visszaszerzéséről szól, de fontosabb lesz benne a női szempont, és csendesebb, ugyanakkor egyelőre rossz értelemben is visszafogottabb, mint a korábbi művek. De az első epizódok alapján a sorozat képes lehet megtalálni a saját útját. 

Köszönjük az előzetes megtekintési lehetőséget a SkyShowtime-nak, a The Madison teljes első része megtekinthető a platform YouTube-csatornáján.