A Szemfényvesztők 3. tökéletesen felesleges folytatás, de ez nem jelenti azt, hogy ne szórakoztatna el közel két óráig. Ráadásul ebből a kalandból tényleg senki sem marad ki, a régi ismerősök mellett az új karakterek sem vallanak szégyent. 

Bár mindhárom eddigi Szemfényvesztők epizódot láttam, kettőt ráadásul moziban, azt közel sem állíthatom, hogy mély nyomot hagytak bennem az egyes filmek. Számomra pont ez volt az a hollywoodi blockbuster, amit szinte a megtekintés után azonnal elfelejtettem, de miközben néztem, egyáltalán nem voltam elégedetlen. Volt stílusa, története az epizódoknak, és ami még fontosabb, olyan színészgárda vett bennük részt látható élvezettel, akiket mi is szívesen néztünk. A stúdió pedig úgy gondolta, hogy van még ebben egy (és a befejezés alapján több) epizódnyi lehetőség, és tulajdonképpen igazuk is volt, hiszen bár volt átívelés a történetben, nagyobb döccenők nélkül lehetett felvenni a fonalat.

A Szemfényvesztők 3. tíz évvel az eredeti események után kezdődik, amikor az egykori lovasok már csak rossz emlékek, sőt mint kiderül, ők sem nagyon beszélnek egymással. Legendájukat három fiatal, June (Ariana Greenblatt), Bosco (Dominic Sessa) és Charlie (Justice Smith) tartják fenn. A titokzatos Szem új üzenete összehozza a két generációt, a cél pedig, hogy megállítsák Veronika Vandenberget (Rosamund Pike), a kapzsi és kegyetlen gyémántkereskedőt. Végül persze aztán megint kiderül, hogy nem(csak) az vert át minket, akire először gondoltunk. 

Ahogy mostanában minden hasonló folytatás, a Szemfényvesztők 3. is onnan indul, hogy az eredeti hősöket már közel sem tisztelet övezi. Innentől pedig az lesz a fő kérdés, hogy ők visszanyerik-e cselekvőképességüket, illetve a két generáció képes lesz-e együtt küzdeni a közös cél érdekében. Ruben Fleischer rendező (Zombieland, Venom, Uncharted) ki is élezi a generációs ellentéteket, rendre a tisztelet és a hagyományok, valamint a fiatalos hevület konfliktusáról beszél, illetve persze poén szintjén megjelenik az is, hogy a fiatalok kódnyelvet beszélnek, míg az idősebbek az “adom” szó hallatán kimenekülnek a világból. 

Idővel viszont összeáll a nagy csapat, és a dinamika kifejezetten jól is működik. Woody Harrelson, Dave Franco, Jesse Eisenberg, Isla Fisher, Lizzy Caplan és persze Morgan Freeman magabiztosan ugrik ismét a karakterek bőrébe, és a fiatal színészek is kompetensek, noha azt azért nem állítjuk, hogy Justice Smith-t leszámítva háromdimenziós karaktereket játszanának, Ariana Greenblatté a klasszikus vagány csaj, míg Dominic Sessa hozza a flegmának és tiszteletlennek tűnő, de valójában érző szívű srácot. Smith-é a leghálásabb szerepet, neki a családi kapcsolatai adnak mélységet, illetve annak feloldása, hogy miért marad sokáig a háttérben. A nagy képet tekintve a csipkelődések, a csapat együttes jelenléte a vásznon működik, és ez nyilván elengedhetetlen is a film sikere szempontjából. 

Van persze megint egy ellenség, akit a varázslat eszközeivel kell legyőzni. Már éppen a nyelvünk végén volt, hogy Rosamund Pike tökéletes náci sztereotípiát hoz, mire kiderült, hogy a család németes hangzású neve valóban nem véletlen. Pike figuráját sem lehet túlzott árnyaltsággal vádolni, de a készítők legalább a személyes motivációját kidolgozták, a színésznő pedig van annyira jó, hogy finomságot vigyen a karakterbe. 

A film gyakorlatilag minden aspektusára azt lehet mondani, hogy rendben van így. Vannak akciójelenetek, de azért semmilyen olyan megoldást nem kapunk, ami különösebben újító lenne. A történet viszonylag fordulatos, bár az utolsó harmadra rá lehet jönni, mire fut ki a játék, és egyébként még a nosztalgia is többnyire ízléses a műben, így aki egy kellemes esti mozizásra akar jegyet váltani, egészen nyugodtan bizalmat szavazhat ennek a filmnek. 

Ugyanakkor közben végig az lehetett az érzésünk, hogy ebben egy ennél jobb, és még inkább eredetibb alkotás lehetősége is ott volt. Izgalmas például az elején az a felvetés, hogy a bűvészetre, általában a varázslatra (amit természetesen Hollywood allegóriája is) mekkora szükség van egy ilyen bizonytalan, sok szempontból terhelt világban. De el lehetett volna játszani azzal a gondolattal is, ami szintén elhangzik, miszerint a bűvészek antikapitalista ikonok, hiszen a fennálló világrenddel szemben állnak, és képesek lehetnek valamit visszaadni a közjónak. 

Ezek azonban tényleg csak gondolatfoszlányok maradnak, a Szemfényvesztők 3. pedig egy olyan film, ami hozza, amit minimumként elvárunk egy kortárs blockbustertől, de annál nem is ambiciónál többet. Pedig van potenciál ebben a szériában, csak reménykedhetünk benne, hogy a következő részek ezt ki is aknázzák majd.