Retrospektíven vizsgálva van némi irónia abban, hogy éppen 2019 nyarán indult hódító útjára az Amazon Prime sorozata, a The Boys – A fiúk. Pár hónappal korábban mutatták be minden idők legsikeresebb szuperhősfilmjét, a Bosszúállók: Végjátékot, amely csúcsra járatta a 2010-es években uralkodó képregényadaptációs hullámot. Tony Stark önfeláldozása sok tekintetben vízválasztó volt. Bár a szuperhőslufi nem azonnal kezdett ereszteni, visszatekintve mégis a Végjátéktól datálható egyfajta kiábrándulás a kommersz szuperhőssztorikból, ami a közbeszédben és a bevételi adatokban egyaránt megmutatkozott. Ennél jobb pillanatban aligha érkezhetett volna egy olyan széria, amely szándékosan tart görbe tükröt a jelenség előtt. Maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül vált azonnal szenzációvá Erik Kripke sorozata, amely minden pátoszt és idealizmust félresöpört, és egy olyan világot mutatott be, ahol a nagyvállalatok által marketingelt félistenek mögött cinizmus, korrupció és totális romlottság húzódik.

A képernyőn mindez egyszerre volt sokkoló, pofátlanul szórakoztató és friss, ám a történet alapjai jóval korábban, Garth Ennis és Darick Robertson azonos című képregényében születtek meg, amely 2007 és 2012 között jelent meg. Magyarul sokáig kellett várni rá, de ahogy a hazai piacon is lassan mérséklődött a szuperhősök túlkínálata, úgy nyílt tér a különlegesebb hangvételű, felnőtt képregényeknek. Ennek a folyamatnak lett zászlóshajója a The Boys, így a Szukits Kiadó jóvoltából végre mi is kézbe vehetjük a hatrészes szériát. Három vaskos kötet után elérkeztünk a félidőhöz, ami jó alkalom arra, hogy áttekintsük, mit kínál a képregény, és miben tér el a belőle készült sorozattól.

Senki nem aláz úgy szuperhőst, mint Garth Ennis

Első pillantásra egy ismerős univerzum tárul elénk, ahol színes kosztümös szuperemberek repkednek és pózolnak világmegmentés címszó alatt. Ennis azonban hamar kifordítja ezt a képet. A V-vegyülettel felturbózott hősök velejéig korruptak, erkölcstelenek, és sokszor még a bűnözőknél is visszataszítóbbak. A háttérben a Vought-Amerika nevű óriásvállalat áll, amely politikai és gazdasági érdekek szerint mozgatja a szupikat. Velük szemben lép színre a címadó csapat, A fiúk, akiknek egyetlen feladatuk, hogy bármilyen eszközzel kordában tartsák a szuperhősöket. A történet ott veszi kezdetét, ahol a sorozat is: Expressz halálra gázolja Hughie barátnőjét, egyetlen pillanat alatt lerombolva a hagyományos hősi ideált. Ezután jelenik meg Billy Butcher, aki felajánlja a gyászoló férfinak, hogy csatlakozzon titkos különítményéhez.

A koncepció elsőre akár ismerősnek is tűnhet. Az amerikai képregénypiacot közel kilenc évtizede uralják a szuperhősök, így szinte minden elképzelhető variáció megszületett már. A hősök idealizálása mellett régóta jelen van a mítoszok kifordítása is, a dekonstrukció mára éppúgy bevett toposz, mint maga a klasszikus szuperhősábrázolás. Ennis története mégis képes frissítőleg hatni, mert egyrészt jókor érkezett mind a streamingre, mind a magyar képregénypiacra, másrészt a brutalitást, a szarkazmust és a társadalomkritikát olyan következetesen kapcsolja össze, hogy a szuperhősmítoszt minden idealizmusával együtt tapossa sárba és vérbe.

Már az első kötetben világossá válik, hogy a történet fókusza nem a Vought kirakatcsapata, a Hetek körül forog – sőt, elsőre meglepő lehet, de Hazafinak és társainak egészen minimális szerep jut a felvezető számokban. A célpontok kezdetben a kisebb, másodvonalbeli szupercsapatok, akiknek viselt dolgait A fiúk próbálják leleplezni és kordában tartani. A sorozat mérsékeltebb építkezésével ellentétben Hughie szinte azonnal a mélyvízbe kerül, és Butcher sem az események után lohol, hanem aktívan alakítja a történéseket.

Számomra nagyon érdekes volt, hogy a képregény jóval több szupi különítményt vonultat fel, mint a sorozat a teljes eddigi négy évada alatt, így A fiúk univerzuma már a kezdetektől sokkal tágasabbnak és kiterjedtebbnek érződött.

Amíg a széria csupán elejtett utalásokkal él, addig a lapokon testközelből ismerhetjük meg a Bulis Tiniket, akik az Ifjú Bosszúállók vagy a Tini Titánok kifordított verziói, vagy a G-Ment, amely nyíltan az X-Men paródiája, és akik közé Kicsi Hughie beépített ügynökként kerül be a történet egy pontján. Itt találkozunk a G-Men mögött álló John Godolkinnal is, akinek neve a V generáció sorozatból lehet ismerős – az, hogy egy Jeffrey Epstein-szerű ragadozóról neveztek el egy fiatalokat képző intézményt a spin-offban, csak még jobban keretbe foglalja az univerzum züllöttségét.

Provokáció és világépítés kéz a kézben

A második és harmadik kötetekben Ennis lassít a tempón, és elkezdi kibontani a háttértörténetet. Itt lép elő fő narrátorrá A fiúk saját Stan Lee-je, a Legenda néven ismert képregényrajzoló, aki alternatív történelemórát tart Hughie-nak és persze az olvasónak. Az ő elbeszélésén keresztül bontakozik ki a Vought múltja, az amerikai politika összefonódása a szupikkal, és az is, miként építették fel Hazafi mítoszát a nyilvánosság számára.

Ezekben a visszaemlékezésekben Ennis merészen nyúl a valós történelemhez, a vietnámi háborútól kezdve a Kennedy és a Bush családig sok minden előkerül, sőt a szeptember 11-i terrortámadást is sajátos módon építi bele a cselekménybe. Ez a provokáló stílus az, ami a képregényt igazán egyedivé teszi, hiszen itt nincs óvatos célozgatás, a szerzők név szerint neveznek meg politikai dinasztiákat, nem riadnak vissza a kényelmetlen kérdésektől és simán újraértelmezik a modern történelem legsötétebb pillanatait. A képregényben 9/11 valódi fordulópontot jelent,

Hazafi ugyanis a terrortámadás után kezd igazán elszabadulni, fokozatosan átlép minden morális határvonalat, és láthatóan csak az érdekli, meddig mehet el büntetlenül.

Ennek látványos manifesztumaként Ennis a harmadik kötetben bedobja a szériából is ismerős Hősgazmust, a szupik éves ereszd el a hajam orgiáját. Ez tökéletes helyszín arra, hogy bemutassa a szuperhősök teljes erkölcsi züllöttségét, és egyúttal ez az a pont, ahol Darick Robertson rajzai tényleg minden határt átlépnek, nincs semmi tabu, minden meg van mutatva és ki van mondva – sokszor duplaoldalas illusztrációkon. Miközben az olvasó nevetve szörnyülködik az arcpirító eseményeken, Ennis ügyesen használja ki az alkalmat, hogy újabb szuperhősöket villantson fel és hozzon be a történetbe.

A képregényben itt tűnik fel először a sorozat két prominens alakja, Viharfront és Katonasrác, és érdekes látni, mennyire másképp adaptálták őket. Bár a Hetek néhány tagjánál szintén akadnak különbségek az eredettörténetek és a képességek terén is (Áttetsző egyáltalán nem is létezik a képregényben), de az ő esetük különösen szembetűnő. A náci Németországból származó Viharfront a kockákon egy tagbaszakadt férfi, aki nyíltan hirdeti rasszista nézeteit, az Amazon adaptációja viszont egy modernebb női karaktert formált belőle. Ezzel szemben Katonasrác a képregényben egy gyáva, Hazafi kegyeit kereső alak, míg a képernyőn félelmetes, karizmatikus veteránként jelenik meg.

Tabuk, sztereotípiák és a korszak lenyomata

A fiúk nem mai történet, és ez érződik is rajta. A kétezres évek közegében született, amikor a mobiltelefonok, a közösségi média és a mai értelemben vett politikai korrektség még nem voltak meghatározó tényezők, ami a sorozattal ellentétben kevesebb külső nyomást helyez a szupikra. A női karakterek gyakran sztereotip módon, szexuális tárgyként jelennek meg, a szexuális orientáció kérdése pedig hatalmas botrányként van tálalva, ami ma már egészen más megítélés alá esne. A képregény politikailag messze nem korrekt, azonban épp ez benne a lényeg: a tabuk döntögetése és a szörnyülködtetés.

Ilyen értelemben a Prime Video szériája remek érzékkel aktualizálta az alapanyagot, és éppen ezért különösen izgalmas a viszony a képregény és a sorozat között: előbbi kíméletlen lenyomata a kétezres évek Amerikájának, utóbbi viszont a jelen társadalmi problémáira reflektál.

Együtt adnak teljes képet arról, hogyan alakult a szuperhősök kulturális jelentősége, illetve mennyit változott a társadalmi diskurzus az elmúlt másfél évtizedben.

Félidős mérleg

A konklúzió előtt érdemes pár szót ejteni a magyar kiadásról, kezdve Oszlánszky Zsolt fordításával. Nem lehet egyszerű feladat magyarra átültetni azt a mocskos, szlenggel teli, nyers szövegkönyvet, amely nélkül A fiúk egyszerűen nem működne, de a fordító elismerést érdemel, igazán autentikus a végeredmény. A fordítás minősége és a belbecs mellett a küllemükért is öröm forgatni ezeket a könyveket, hiszen minden kötet keménytáblás, nagyalakú, védőborítóval és extra szalagkönyvjelzővel ellátott, valóban hiánypótló kiadás.

Noha a címet Erik Kripke sorozata tette világhírűvé, az első három kötet után világos, hogy a The Boys képregény önállóan is megállja a helyét. Egyszerre politikatörténeti görbe tükör, intelligens szuperhős-dekonstrukció, valamint bűnös élvezetként szolgáló, mégis rettentően humoros erőszakorgia. A harmadik részben Ennis sorra bemutatta A fiúk tagjainak hátterét, de Butcher motivációja, hogy miért akarja a földdel egyenlővé tenni az összes szuperhőst, továbbra is rejtve maradt – vagyis joggal gyanítható, hogy a fordulatok java még mindig hátravan. A negyedik kötetre szerencsére már nem kell sokat várni, és ebben az ütemben könnyen lehet, hogy még az adaptáció befejező évada előtt teljes lesz a magyar kiadás is.

A The Boys – A fiúk megvásárolható a Szukits Kiadónál.