Feszült, egy este alatt végigdarálható sorozat érkezett a Netflixre, ami a thrillerszál mellett aktuális kérdéseket is feszeget. Kár, hogy a Nyomás alatt helyenként ezzel együtt is szebben filmezett szappanoperának tűnik. 

Erre a sorozatra abszolút igaz a közkeletű igazság, hogy egy sztori akkor igazán jó, ha egy mondatban össze lehet foglalni, és meg is ragadja a néző figyelmét. Úgy indulunk, hogy a brit miniszterelnök férjét elrabolják, ahhoz pedig, hogy elengedjék, a politikus lemondására van szükség. Az említett politikus, Abigail Dalton (Suranne Jones) csak egy helyről kérhet segítséget, francia kollégájától, Vivienne Toussaint-tól (Julie Delpy), akinek persze a saját érdekei is megvannak, szeretne kontrollt gyakorolni a britek felett. A kérdés innentől egyszerű: Abigail képes lesz-e országa érdekeit nézni, vagy fontosabb lesz személyes indíttatása. 

A legfontosabb, amit ki kell emelnünk ezzel a sorozattal kapcsolatban, hogy klasszikus értelemben vett popcornszériáról van szó.  Öt epizód, egyenként 45 percesek (ami a Netflix-féle hosszú stáblisták miatt valójában nettóban nagyjából 40 perc), ha valaki kora este elkezdi, elalvás előtt még be is tudja fejezni. Ráadásul az alkotók jól használják a streaminges dramaturgiát is, az egyes epizódok úgy érnek véget, hogy már néznénk is a következőt.  

Ám szerencsére a sorozat nem éri be annyival, hogy ügyesen nyomkodja a nézők gombjait. A készítők arról is tanúbizonyságot tesznek, hogy ismerik, értik azt a közeget, azt a politikai klímát, amiben egy ilyen sorozat akaratlanul is többet jelent önmagánál. Hiszen azzal nem mondunk újat, hogy manapság elképesztően sok bizonytalanság van a közönség fejében a politikával kapcsolatban, sokan – nem ok nélkül – egyre kevésbé bíznak abban, hogy léteznek egyáltalán olyan politikusok, akiket nem csak a hatalom érdekel. És ez a sorozat szépen rá is játszik erre, például azzal, hogy Julie Delpy kimondatlanul, ugyanakkor szinte teljesen egyértelműen Marine Le Pen fikcionalizált változatát játssza a szépen lassan a szélsőjobb felé sodródó, családi kapcsolatai által is legitimált politikus képében. 

Ugyanakkor, ha brit oldalról vizsgáljuk ezt a kérdést, némileg Oliver Stone politikaeszménye jelenik meg. Abigail ugyanis a klasszikus demokratikus eszmények megtestesítője: vannak hibái, de alapvetően a közösség érdekében akar cselekedni, követi az elveit. Ugyanakkor a sorozat épp ezzel az alaphelyzettel tudja kimozdítani ő is a komfortzónájából, hiszen azzal, hogy a családja is veszélybe kerül, bebizonyosodik, hogy a sorozat szerint a politikusok is emberek, egy ponton túl az ő prioritásaik sem mások. Itt emberarcú politikusokkal találkozunk, és bizony abban is érezhetünk némi iróniát, hogy igazán csak a francia politikusnő kompromitálódik. Persze senki ne ijedjen meg, nem a politika természetéről szóló mélyelemzésre kell számítani, de a sorozat a megfelelő helyekre teszi ki a hangsúlyokat, amiből tudjuk, hogy ez a történet nincs annyira messze a mi valóságunktól, mint gondolnánk. 

Mindent összevetve a Nyomás alatt nagyon is nézhető sorozat, kicsit jobb minőségű forgatókönyvekkel pedig akár kiemelkedő is lehetett volna. Idővel azonban kissé hiteltelenné válnak a váratlan pillanatokban bedobott új fordulatok, és az, hogy tényleg mindenki elárulja a másikat. Ráadásul a magánéleti áskálódás sem működik tökéletesen, az egyik legfőbb fordulat kifejezetten szappanoperákra hajaz, ami által ráadásul a sorozat felvállaltan feminista hangneme is megkérdőjeleződik. 

Két markáns színészi alakítás és egy erős történet – ez összességében elég ahhoz, hogy a Nyomás alatt a streamingkínálat erősebb darabjai közé tartozzon. De azért ha izgalmas, de a jelenünkre pontosan reflektáló poltikai thrillert akarunk nézni, még mindig a Homeland vagy a Diplomata lesz a mi választásunk.