Jordan Firstman első nagyjátékfilmje egy felelőtlen, önpusztító életet élő New York-i promóterről mesél, aki váratlanul szembesül az apaság kihívásaival. A Club Kid ugyan jól ismert történetet dolgoz fel, de páratlan természetességgel, humorral és szeretettel fordul különc szereplői felé.

Peter Green (Jordan Firstman) a New York-i queer klubélet egyik meghatározó alakja, aki több mint egy évtizede abból él, hogy mások szórakozásáról gondoskodik, miközben saját mindennapjait is véget nem érő bulizás, alkalmi kapcsolatok és kábítószerezés határozzák meg. Felelősséget ritkán vállal, üzlettársa, Sophie (Cara Delevingne) pedig egyre nehezebben viseli, hogy a férfi képtelen komolyan venni bármit, ami túlmutat a következő éjszakán.

Megszokott életét azonban váratlanul egy tízéves kisfiú érkezése forgatja fel: Arlo (Reggie Absolom) egy régen elfeledett egyéjszakás kalandból született, édesanyja halála után pedig Peter az egyetlen, aki gondoskodhat róla. A férfi így egyik pillanatról a másikra kénytelen szembenézni mindazzal, amit addig következetesen elkerült, vagyis felelősségvállalással, kötődéssel és azzal a lehetőséggel, hogy talán ideje lenne felnőnie.

Jordan Firstman filmje az alaphelyzetét tekintve aligha kínál újdonságot, hiszen a gyereknevelésre teljesen alkalmatlannak tűnő férfi története számtalan moziból ismerős, az Apafejtől kezdve a komolyabb hangvételű családi drámákig. A Club Kid különlegessége elsősorban abban rejlik, milyen közegbe helyezi ezt a jól bevált formulát. Firstman otthonosan mozog az LMBTQ-közösség kicsapongó éjszakai életében, amelynek szereplőit mindenféle egzotizálás nélkül ábrázolja, miközben e miliő saját szabályait, konfliktusait és összetartó erejét is megmutatja. A különböző szubkultúrákból érkező figurák hitelesen illeszkednek ebbe a világba, a humor pedig éppen attól működik, hogy az alkotó nem fél kifigurázni szereplői abszurditását, de sosem válik leereszkedővé velük szemben.

A klubélet ábrázolása ugyanakkor korántsem ilyen felhőtlen. Firstman a zajos, kaotikus éjszakákat inkább kimerítőnek, mintsem mámorítónak mutatja, a féktelen szórakozás pedig Peter számára régóta menekülést jelent a valóság elől – még ha képtelen is elképzelni, hogyan élhetne másként. Arlo érkezése így egy olyan életszakasz végét is jelzi, amelynek a főhős már jó ideje a foglya, noha ezt korábban esze ágában sem volt felismerni.

A film egyik legizgalmasabb aspektusa, hogy nem próbálja a végletekig fokozni a váratlan apaságból fakadó, ezerszer látott konfliktusokat.

Peter és Arlo viszonylag hamar megtalálják a közös hangot, a fiú pedig kíváncsisággal és meglepő természetességgel fogadja apja szokatlan környezetét. Ez kissé leegyszerűsíti a történet első felét, hiszen Peter korábbi viselkedéséből akár az is következhetne, hogy jóval hosszabb ideig próbál menekülni a felelősség elől. Firstman azonban nem az egymást követő összezördülésekből akar drámát építeni, hanem azt vizsgálja, hogyan változik meg egy ember viszonya önmagához, amikor először érzi, hogy valaki valóban számít rá. Bár Peter gyorsan elkötelezi magát amellett, hogy a fiú gondját viselje, korábbi életének következményeit már jóval nehezebb maga mögött hagynia, miközben a szülői szerepvállalás gyakorlati akadályaival is meg kell küzdenie.

Jordan Firstman saját magából és korábbi komikusi szerepeiből építkezve formálja meg a kezdetben önző, ám fokozatosan egyre szerethetőbbé váló férfit, akinek harsánysága mögött mindvégig jelen van az önbizalomhiányból fakadó bizonytalanság. Méltó partnere a fiát alakító Reggie Absolom, aki meglepően érett alakítást nyújt az édesanyja elvesztését feldolgozni próbáló, törődésre vágyó, ám érzelmeit kezdetben nehezen kimutató Arlo szerepében – a fiatal színész már most igazi felfedezés. Kettejük közös jelenetei természetesek, gyakran kifejezetten viccesek, az érzelmesebb pillanatok pedig éppen visszafogottságuk miatt működnek ennyire.

Firstman rendezőként is bizonyít, végig magabiztosan egyensúlyozva a komédia és a bensőségesebb családi történet között. A klubjelenetek nyüzsgése, a folyamatos vibrálás jól érzékeltetik Peter világának egyszerre vad és kimerítő természetét, míg máskor egészen visszafogott, intimebb eszközökkel operál. Kifejezetten jól működő kontraszt, hogy egy ennyire szélsőséges életmódot bemutató film mindenféle túlzásoktól mentes, bensőséges jelenetekben csúcsosodik ki érzelmileg.

A film ráadásul a lezárásban sem választja a legegyszerűbb utat: bár Peter jelentős változáson megy keresztül, a felelősségvállalás önmagában még nem old meg minden problémát, és a szeretet sem írhatja felül automatikusan a valóságot.

A Club Kid tehát nem találja fel újra a családi vígjátékot, de a jól ismert történetet olyan őszinte hangon és szerethető szereplőkkel meséli el, hogy a kiszámíthatósága ellenére is képes megérinteni a nézőt. Firstman nem akar mindenáron nagy tanulságokat a szánkba rágni, inkább hagyja, hogy Peter és Arlo kapcsolata önmagáért beszéljen. Bemutatkozása így egyszerre szókimondó, rendkívül szórakoztató és meglepően érzékeny történet, amelynek már most bérelt helye van a kedvenc komfortfilmjeim között.

A filmet a III. Budapest International Film Festivalon láttuk, a tervezett mozibemutató dátuma 2026. december 31.