A vígjátékok között különleges helyet foglal el, vagy inkább követel meg magának a Monty Python. Az 1969-ben a BBC műsorán debütált Repülő Cirkusztól kezdve, a három egész estés és zsánert (valamint humort) formáló filmen át, egészen a hat tagnak a szakmai utóéletéig rengeteget köszönhetünk ennek a társulatnak. Velük nem csupán az angol humor ma is ismert formája alakult meg, hanem több generációnak a felfogása is. Az idén 50 éves Gyalog galopp (Monty Python and the Holy Grail) pedig egy tökéletes apropóul szolgál – nemcsak arra, hogy újrázzunk ezekből a filmekből (vagy elsőként vessük bele magunkat), hanem hogy elgondolkodjunk azon, mennyi mindent is köszönhetünk a rómaiaknak… mármint ennek a lökött, de zseni társulatnak.

Ezen a nyomvonalon haladva hirdette meg az AMC a Budapest Gardennel karöltve a 2025-ös kertmozi maratonjukat is, aminek első megállója maga a Gyalog galopp lett. Persze nemcsak egy szimpla kertmozis vetítésről van szó, hanem egy stílusos, strandszékekkel a homokban helyet foglaló, a szabad ég alatt beszélgetős estéről is. Ugyanis az 1975-ös filmet egy tematikus kerekasztal-beszélgetés előzte meg, ahol a filmszakmának a különböző területein elhelyezkedő és maguknak nevet szerző vendégek próbálták megfejteni, hogy mennyi egy töketlen fecske maximális repülési sebessége.

A Tőrös Balázs “Bazska” vezette beszélgetésben a filmesztéta Réz András, a filmszakértő Dudás Viktor és a filmrendező Géczy Dávid sztorizgattak és mérték össze valamilyen szinten a tudásokat a hülye angolok-angol hülyék filmje kapcsán. És ahogy lenni szokott, kevés volt ez az egy kijelölt óra, hiszen még hosszasan lehetett volna hallgatni, ahogy ők négyen beszélgettek. Volt szó a pre-Monty Python filmes helyzetéről, hogy a BBC azonnal fogni kezdte a fejét az első Repülő Cirkusz-epizód sugárzása után, vagy éppen arról is, hogy mennyire megváltoztatta a humor kapcsán a felfogást gyakorlatilag minden téren.

Hiszen a Gyalog galopp fél évszázad után is ugyanannyira fontos mérföldkő, mint a megjelenésekor 1975-ben. A manapság sokszor (felszínesen) puffogtatott “mindennel lehet viccelni” felismerés mellett olyan emberek szájából hallhattuk ezeket a poénokat és olyan precízen előadva, amire nagyon ritkán kerül sor. Hiszen a Graham Chapman, John Cleese, Terry Gilliam, Eric Idle, Terry Jones és Michael Palin csapat mindegyik tagja tanult, és elképesztő tudásról tesz tanúbizonyságot. Mindezt a tudást pedig úgy tudták a nézőnek átadni, hogy nem érződött sehol sem szájbarágósnak – sokkal inkább egy intelligens megközelítésnek. Erre pedig nagyon kevés példát tudunk mondani a filmtörténelem során.

És hogy milyen a Gyalog galopp (vagy német címén A kókuszdió lovagjai)? Ha ez tényleg kérdés, akkor talán úgy lehetne a legpontosabban körülírni, mint amikor első pillanattól érzed, hogy valami teljesen újat, mást, egyedit nézel, mint az esetek 95%-ban. Amikor minden, amit a képen látsz tudatos (vagy viccesen annak van beállítva), amikor érzed a kreativitást, az alkotói bátorságot és az elpoénkodott, de komolytalanná vagy bagatellé sosem váló meg nem alkuvást. Hogy máshogy lehetne leírni azt, amikor egyik pillanatban még az Antiochiai Szent Kézigránát Szent Biztosítószegéről van szó, a következőben pedig az anarcho-szindikalista közösség elnyomásáról? Mindezt megfejelve egy nagy adag nemzet-, vallás- és hagyományőrzés-kritikával. Zseni angolok, angol zsenik.

Köszönjük az AMC Magyarországnak a meghívást!